Árrobbanás a szlovák ingatlanpiacon. Beszáll?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A szlovák nemzeti bank szerint az elmúlt egy évben a szlovákiai ingatlanok több mint 25%-kal drágultak- számolt be a pozsonyi Új Szó. Az ottani ingatlanszakértők szerint az áremelkedés a következő 5-10 évben, ha nem is töretlen, de folyamatos lesz. Szlovákiában az EU polgárok ingatlanvásárlását semmi sem korlátozza.

A pozsonyi Új Szó beszámolója szerint Szlovákiában már az uniós csatlakozás előtt megindult az ingatlanok áremelkedése, ami most még nagyobb fokozatra kapcsolt az euró 2009-es bevezetésének közeledtével.

A jegybank elemzése szerint a múlt év harmadik negyedében az ingatlanárak több mint a negyedével voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az ingatlanpiaci elemzők még a jegybanknál is nagyobb árugrást jeleznek. Míg egy évvel korábban Pozsony nagyobb lakótelepein 2,6 millió koronáért (19,6 millió forint) is hozzájuthattunk egy háromszobás lakáshoz, manapság ezekért már 3,3-3,4 millió koronát (25,3 millió forint) kérnek. Jelentős árugrást tapasztalhattunk a garzonlakások esetében is. Két évvel ezelőtt ezeket még egymillióért (7,5 millió forint) is megvehettük, mára azonban kétmillió (15 millió forint) alatt már csak nehezen találunk ilyen lakást.

Szinte mindehol emelkednek az árak

Mi meg lemaradunk, mint a borravaló

Általában Szlovákia ki szokott maradni a nemzetközi ingatlanos összeállításokból, melyek szerint Magyarország és Budapest, az áremelkedés szempontjából nézve tök utolsó és már árak szempontjából is lemaradóban van a régióban. Most kiderült, hogy Szlovákia is lehagyott minket.

Pozsonyhoz képest Szlovákia többi régiójában az árvágta ugyan enyhébb, mindez azonban nem minden régióra érvényes. Elsősorban azokban a városokban nőttek nagyobb mértékben az árak, ahol jelentősebb külföldi beruházó telepedett le (Nagyszombat, Nyitra, Zsolna vagy akár Galánta).
Szlovákiában mára még a legszegényebb régiókban is nehezen találunk két- vagy háromszobás lakást egymillió korona alatt.

Szlovákiában a termőföld kivételével teljesen feloldották 2004-ben az ingatlanvásárlásra vonatkozó korlátozásokat ellentétben Magyarországgal.
Nem számíthatnak semmi jóra azok sem, akik idén vagy az elkövetkező években szeretnének lakást vásárolni. A szlovákiai ingatlanok árai ugyanis mérföldekre maradnak el a nyugat-európai áraktól, miközben a kereslet még mindig meghaladja a kínálatot. Ez utóbbihoz jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy manapság könnyebben juthatnak hitelekhez a szomszédok is. Ingatlanpiaci elemzések szerint jelenleg a lakások 90%-át jelzáloghitelek segítségével vásárolják.

Mivel a jelenlegi magas árak mellett is nagy a kereslet, az ingatlanosok arra számítanak, hogy a kínálat és a kereslet leghamarabb 5-10 éven belül egyenlítődhet ki, ami - különösen a határnyitást követően - elgondoltathatja a Magyarországról érkező vásárlókat is.

forrás: Új Szó

(Cikkben használt árfolyam: MNB közép 2008.01.03.)
Cikkajánló:
$$276$$
$$161$$