Irány a víz: Velencei-tó, Fertő-tó, Dunakanyar

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sajnos az éledező Balaton mellé még nem zárkózott fel a Dunántúl többi ”vizes” helye. Kirobbanó ingtalanpiacról sehol sem számol be az Otthon Centrum elemzése, inkább a korábbi várakozások elmaradásáról. Talán megfordul a trend?

A Velencei-tó környékére, különösen a déli partra túlkínálat és túlárazás jellemző. Ez elsősorban a nyaralóingatlanok tekintetében igaz, ami azért nem indokolt, mert a magán-jellegű idegenforgalom jelentősen csökkent az elmúlt években. Több új lakóprojekt is indult mostanában a tóparti településeken.

Kapcsolódó anyag:

$$566$$
Velencén a település fejlődésére minden bizonnyal komoly hatással lesz a termálfürdő és a hozzá kapcsolódó hotel építése. Ami fontos változás, hogy a kereskedelmi láncok is megjelentek a déli parton (CBA, Reál, Interspar, Aldi), ami azt mutatja, hogy az üzletláncok is komoly fejlődésre számítanak.

Dunakanyar

A Dunakanyar településein az év első negyedévére inkább a pangás volt a jellemző, a tavasz beköszöntével nőtt meg az érdeklődés. Ez lakás, ház és telek vonatkozásában egyaránt elmondható, ugyanakkor ez a szint még mindig elmarad a várakozásoktól.

Esztergomban és környékén a lakásárak 8-10 M Ft körül alakulnak a távfűtéses panel kategóriában. Családi házakat már 18 M Ft-tól lehet találni, ugyanakkor az igényes, kiváló környéken lévő ingatlanok 60 M Ft fölötti ársávban mozognak. Új lakások nem túl nagy számban és inkább csak Esztergom és Nyergesújfalu körzetében épülnek. Esztergomban az árak erősen közelítik a fővárosi szintet, ám 20 M Ft felett nagyon csökken az érdeklődés az ingatlanok iránt.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a Dunakanyar (legalábbis az Esztergomtól Dömösig húzódó szakasza) elveszítette régi fényét. Az ingatlanárak Dömösön például hihetetlen mélységeket érnek el, 60 négyzetméter körüli nyaralót már 8-9-10 millió forintért lehet kapni.

Szentendrén és környékén családi házak 25 M Ft-tól elérhetőek. Az elsődleges keresési célpont Budakalász, Szentendre, és esetleg Leányfalu. Akik számára a közlekedés fontos szempont, azoknál szóba jöhet még Pomáz is. Tahitótfalu kevésbé keresett, viszont a Megyeri-híd építésével párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a Szentendrei-sziget iránt is. Itt 7,5 M Ft-tól már lehet lakható kis házakat vásárolni. Egy új építésű 100 m2 körüli ház ára itt 22-25 M Ft között van.

Az üdülő besorolású ingatlanok - faház, téliesített faház, téglaház - 9-20 M Ft közötti áron értékesíthetők állapottól és helytől függően.

Új építésű, 90-120 m2-es iker- és sorházak 28-37 M Ft között találhatóak meg a piacon. Nagyobb beruházásokra alkalmas terület azonban továbbra is kevés van. Budakalászon, az Omszki-tó partján áll előkészítés alatt egy 34 lakásos társasház. Pomázon most készül el a Paradiso Lakópark 140 lakásos első üteme, és már elindult a második ütem értékesítése is. Hamarosan indul Piliscsaba-Magdolnavölgy harmadik ütemének építése is, melynek keretében ikerházak és családi házak épülnek majd, hasonlóan a korábbi ütemekhez.

Fertő-tó

A 90-es évek elején a Fertő-parton jelentős osztrák és német vásárlói erő jelent meg, sok ingatlant olcsón megvásárolva, azonban ma már többnyire ők is értékesíteni szeretnék az akkor vásárolt házakat. Mostanában a külföldi vásárló már nem jellemző, ehelyett a Sopronból kiköltözők (elsősorban fiatalok) adják a kereslet nagy részét, akik egy közepes soproni lakás áráért juthatnak 15-25 km-re Soprontól családi házhoz.

A Fertő-parti települések ingatlanai esetében az olcsóbb ingatlanok (15-16 M Ft-ig) iránt mutatkozik leginkább kereslet, míg a 20 M Ft felettiek esetében jóval hosszabb értékesítési időre kell felkészülni.

Forrás: OC

Cikkajánló:

$$765$$

$$766$$

$$767$$