Egy darus kocsi lendített a KÖKI Terminál építésén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Miután múlt héten egy darus kocsi nekiment, elbontják a kőbánya-kispesti gyalogos-felüljárót. Korábban a felüljáró bontása ellen, amit a KÖKI Terminál bevásárlóközpont beruházója kezdett meg, több boltos is tiltakozott. A Fővárosi Bíróság le is állítatta az építkezést, most azonban a figyelmetlen darus kocsi vezetőjének köszönhetően mégis bontják a felüljárót.

A boltosoknak nem áll módjukban útját állni a munkának, ugyanis a szakértő szerint a felüljáró életveszélyes, ezért a BKV 72 órán belül eltünteti a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi út felett átívelő gyalogos-felüljáró szerkezetét.

Kapcsolódó anyagok:

$$828$$

$$649$$

$$856$$
Nagy Endre, a kispesti önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta,  a gyalogosok már nem használják a felüljárónak ezt a szakaszát: az autóbuszok végállomásától hetek óta zebrán mennek át az úton, a túloldalon pedig egy ideiglenes lépcsőn keresztül jutnak vissza a felüljáróra, majd onnan le a metróhoz.Budapest, 2008. július 16., szerda (MTI) - Életveszélyessé vált, ezért lebontják Budapesten a kőbánya-kispesti gyalogos-felüljárót - tájékoztatta Nagy az MTI-t.

A munkálatok négy működő üzletet érintenek a sérült felüljárórész közvetlen környezetében. A bérlőknek a határozat kézhezvételét követő 24 órán belül ki kell üríteniük az üzleteket és a raktárakat, hogy a munkát a kivitelező zavartalanul elvégezhesse. A fellebbezés ilyen esetben nem késleltetheti a munka megkezdését.

Két érintett üzlet - egy élelmiszerbolt és egy húsbolt - vezetői nem vették át a határozatot, postai kézbesítést kértek, ám életveszély-elhárítás esetén a szóbeli közlés is elegendő a törvény szerint.

Bár a Fővárosi Bíróság ítélete alapján a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal építéshatósága június 27-ei határozatában leállíttatta a 3-as metró végállomásánál épülő szórakoztató- és bevásárlóközpont építését, a döntés bizonyos munkák elvégzését engedélyezi. A mostani helyzetben szakértői vélemény szerint az állag- és vagyonmegóvás, illetve a károk megelőzése érdekében egyes munkálatokat el lehet, sőt el kell végezni.

Az építtető az építkezés folytatásáért fellebbezett a bírósági döntés ellen.

Cikkajánló:

$$922$$

$$923$$

$$924$$