Önmérsékletet kell tanúsítaniuk a magyar bankoknak

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A magyar bankrendszer jelenlegi stabilitásának fenntartása érdekében a lakossági hitelezésben önmérsékletet kell tanúsítaniuk a bankoknak – mondta Gyuris Dániel, az FHB Bank Nyrt. vezérigazgatója a hétvégi Lakásvásárt felvezető sajtóbeszélgetésen.

Gyuris Dániel szerint ez többek közt azt jelenti, hogy az árazásban jobban el kell különülnie egymástól a kockázatos és a kevésbé kockázatos banki termékeknek. Ilyen, érezhető különbséget kéne tenni például a szabadfelhasználású jelzáloghitelek és lakáscélú jelzáloghitelek között, ugyanis az előbbiek térhódítása már túlzottnak tekinthető. Sokan életszínvonaluk megőrzése érdekében veszik fel ezeket a hiteleket, miközben nem tudják reálisan felmérni a törlesztés nehézségeit.

Gyuris Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy 15 milliós hitelösszeg alatt az ügyfeleknek elsősorban a forintalapú, támogatott termékeket kellene ajánlani, ugyanis ezek a hitelek már valóban felveszik a versenyt devizahitelekkel.

Az FHB vezére ugyanakkor azt is leszögezte: jelenleg a befektetők továbbra is bíznak a magyar bankokban, amit jól bizonyít, hogy az FHB napokban történt kibocsátására 8,5 milliárd jegyzési ajánlat érkezett és csupán 10 bázisponttal nőtt a befektetők kamatelvárása a korábbiakhoz képest.

Ennek a bizalomnak a megőrzéséhez azonban olyan hitelezési gyakorlatot kell folytatni, ami kevésbé kockázatos az eddigiekhez képest – vélte Gyuris Dániel.

A szakember szerint most egy olyan szerepcserének lehetünk szemtanúi, ahol nem a reálgazdaság helyzete határozza meg a bankok szerepét, hanem épp fordítva. A jelzáloglevelek többszörös átcsomagolásából származó értékpapír kitettség sem a magyar bankoknál, sem az itthon működő pénzintézetek anyabankjainál nem jelentős, ezzel együtt a bizalmatlansági hullám mindenkit rosszul érint – tette hozzá. 

Cikkajánló:

$$1098$$

$$1097$$

$$1096$$