Megoldások a törlesztési gondokra

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tavaly október óta folyamatosan gyengülő forint, a magas forint alapkamat és a magas kockázati prémiumok miatt sok hitelfelvevőnél merül fel a törlesztőrészletek csökkentésének igénye. Az Otthon Centrum Hitel Centere ezeket a megoldási lehetőségeket foglalta össze.

A hitelbedőlés elkerülhető
A tavaly október óta folyamatosan gyengülő forint, a magas forint alapkamat és a magas kockázati prémiumok miatt egyre több háztartás számára jelenthet problémát a hitelek törlesztése.

A törlesztési gondokkal küszködők számára akár több megoldás létezik, ha időben fordulnak hiteltanácsadóhoz – derül ki az Otthon Centrum Hitel Center összeállításából.
A tavaly óta folyamatosan gyengülő forint egyik legnagyobb károsultjai a devizahitelesek.  A Magyar Nemzeti Bank által közölt középárfolyam szerint 2008. július. és 2009. március között a svájci frankkal szemben 42%-ot, az euróval szemben 31%-ot, a japán jennel szemben 87%-ot gyengült a magyar fizetőeszköz.

 „A bank és az ügyfél közös érdeke, hogy az ügyfél tudja törleszteni a hitelét, ezért ezekben az esetekben is számos megoldás kínálkozik, ha időben veszik igénybe a hiteltanácsadó segítségét. Egyáltalán nem csak a lakás eladása – ami ilyenkor annak áron aluli értékesítését jelenti – az egyetlen kiút.” – hívja fel a figyelmet Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Centerét működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.

Mivel a bankok belső nyilvántartásában előbb jelentkezik a késedelem, ezért a fizetési könnyítés pozitív elbírálása érdekében jobb, ha az ügyfél „időben” nyújtja be a könnyítési kérelmet.

Fizetési könnyítési lehetőségek

Futamidő meghosszabbítás
Abban az esetben, ha az ügyfél jövedelmi viszonyai nem változtak jelentősen a futamidő meghosszabbítás, azaz az alacsonyabb törlesztőrészlet, jelenthet megoldást. A futamidő meghosszabbításával tartósan, a futamidő végéig, változatlan árfolyam mellett, csökkenthető a havi törlesztő részlet. A futamidő meghosszabbításának feltétele, hogy az ügyfél – vagy egyes pénzintézeteknél az adóstárs – életkora a hitel lejáratakor ne haladjon meg egy adott szintet. A leggyakoribb felső életkori határ a 65-70 év. A lehetséges hosszabbítás mértékét a futamidő maximális hossza szabja meg; ez általában 25-35 év körül alakul, tehát az ilyen hosszú futamidejű szerződéseket nem, vagy csak minimálisan lehet tovább hosszabbítani. A futamidő meghosszabbításával a teljes futamidő alatt visszafizetett kamat összege nőni fog, azaz a havi terhek ugyan csökkennek, de a teljes visszafizetett összeg magasabb lesz.

Tőkemoratórium
Ha az ügyfélnek csak átmeneti segítségre van szüksége, kérhet tőkemoratóriumot. Ebben az esetben meghatározott ideig csak kamatokat fizet a banknak, így a havi díj a tőketörlesztés összegével csökken. A moratóriumot maximum 1 évig veheti igénybe az ügyfél, ez alatt az időszak alatt nem csökken a tőke összege.

Kamatkedvezmény
Hasonló megoldást kínál a kamatkedvezmény; meghatározott ideig, maximum fél évig, alacsonyabb kamatot fizet az ügyfél, ami alacsonyabb törlesztő részleteket jelent.
Mind a tőkemoratórium, mind a kamatkedvezmény esetén az elmaradó részleteket a türelmi idő lejártával az ügyfélnek meg kell fizetnie a bank felé, általában a törlesztő részletbe beépítve.

Forintban fix törlesztés

Az árfolyam gyengülése okozta törlesztő részlet emelkedést a ’forintban fix törlesztés’ igénybevételével is meg lehet állítani. Ebben az esetben a bank adott ideig egy rögzített árfolyam mellett számolja ki a törlesztő részleteket, így az ügyfél ebben az időszakban minden hónapban ugyanakkora forint összeget törleszt az árfolyamtól függetlenül. Az árfolyam mozgásokból adódó eltérést azonban az időszak végén egy további havi törlesztő részlet befizetésével egyenlíti ki az ügyfél.

Fizetési halasztás
Amennyiben az ügyfél jövedelmi körülményeiben jelentős változás történik, akár munkanélkülivé válik, vagy csökken a munkabére, fizetési halasztást kérhet a banktól. A halasztás mértéke és feltételei bankonként és hiteltermékenként eltérhetnek, a legjobb esetben a bank néhány hónapra a teljes fizetési kötelezettséget (tőke, kamat, díj) felfüggeszti, hogy ez alatt az ügyfél rendezni tudja jövedelmi viszonyait.

Elő-vagy végtörlesztés és devizanem átváltás
A forint gyengülésének másik aspektusa a hátralévő tőketartozás megnövekedése. Ez a bankok számára kockázatot jelent, mivel a fedezetül szolgáló ingatlan értékét – főleg az ingatlan értékéhez képest nagy arányú hitelek esetén – meghaladhatja a tőketartozás. Ezt pótfedezet bevonásával vagy előtörlesztéssel orvosolhatja a bank, erre azonban csak akkor van lehetősége, ha a hitelszerződésben ezt előre rögzítették. „Az ügyfelek szempontjából a magasabb tőketartozás az elő- vagy végtörlesztés esetén, illetve a hitelek devizanemének átváltásakor kíván nagyon alapos körültekintést. Az előtörlesztéssel illetve a devizanemváltással ugyan csökkenhet a devizahitel törlesztő részlete, azonban mérlegelni kell, hogy az eredeti és a jelenlegi árfolyam különbsége miatt adódó többlet tőketörlesztés, illetve a váltás költségei kisebbek-e, mint a törlesztő részlet csökkenéséből adódó megtakarítás. Az ilyen számítások elvégzéséhez érdemes hitelközvetítőhöz fordulni, aki ismeri az átváltás, illetve az előtörlesztés összes költségét és el tudja végezni az új törlesztő részlet alapján a megtérülési számítást.” – véli Bánfalvi László.

Cikkajánló:

$$1602$$

$$1601$$

$$1600$$