Nincs a környéken új építésű lakás.
Expo Center: elrendelték a nyomozást
Elrendelte a nyomozást a rendőrség a 3 milliárd forintos pécsi Expo Center-beruházás ügyében; az eljárás hűtlen kezelés gyanúja miatt indult - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei
Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy a rendőrségnek
iratokat, dokumentumokat kell begyűjtenie, tanúkat szükséges
meghallgatnia, így lehet teljes egészében tisztázni a feljelentésben
szereplő állításokat.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere
múlt hét kedden jelentette be: feljelentést tesz a 2006-ban átadott,
évek óta üresen álló vásárközpont építési körülményeit vizsgáló eseti
önkormányzati bizottság jelentése alapján.
"Nem bűnbakokat keresünk, hanem azokat a
valódi felelősöket, akik sorozatos hibákat követtek el Pécs történetének
egyik legszomorúbb beruházása során, milliárdos veszteséget okozva a
pécsieknek és a városnak" - indokolta lépését Páva Zsolt, majd
leszögezte: az ügynek, vagy az időzítésnek semmi köze a választási
kampányhoz.
Bachman Zoltán az MTI-nek elmondta, nevetséges, hogy
egyesek azt állítják, miszerint a tervezés, illetve az építés terén nem
jártak el gondosan, holott minden hatósági engedélyt megkapott az
ingatlan. Hangsúlyozta: a három éve üresen álló Expo Centert meg se
próbálták használni. Véleménye szerint az eredetileg a pécsi ipari
vásárra készült sátortetős építmény maximálisan megfelel a
követelményeknek, a maga kategóriájában "világszám".
"Az, hogy a
menedzsment szervek egymás ellen dolgoztak, s nem szerveztek
programokat, már nem a mi hibánk" - jegyezte meg az építész, aki
jelezte, Kukai Tiborral együtt etikai vizsgálatot kezdeményeztek maguk
ellen, hogy tisztázzák szerepüket az ügyben.
Füredi Péter, a vizsgálóbizottság MDF-es elnöke a feljelentésre úgy reagált, hogy azt már 2006-ban az akkori polgármesternek vagy a városi vagyonkezelő cég igazgatójának meg kellett volna tennie, s akkor "most nem kellene azon aggódni, hogy esetleg egyes cselekmények büntethetősége elévült, vagy sem".
Cikkajánló:
Világgazdaság: árulja lengyel plázáját a TriGranit
Csúszik a szegedi kutatóközpont átadása?
A főváros és a fejlesztők együtt a MIPIM-en
Lakásbiztosítás hírek és díjkalkulátor.
Lakásbiztosítás >>
Bármikor felvehet kedvencei közé ingatlant, ha az Önnek tetsző ingatlan adatlapján vagy a találati listában lévő képen a csillag ikonra kattint.
A kedvenceket csak regisztrált felhasználók számára tárolja a rendszer. Regisztráljon Ön is!
- Illetékmentesség termőföldre
- Illeték: bejelentés, befizetés...
- Ajándékozási illeték (ingatlan)
- Haszonélvezeti jog értéke, illetéke
- Adókötelezettség lakáseladás után -2007-es eladás
- Johnny Depp Lugosi házában lakik
- Győzike háza az ingatlanok.hu-n
- Haláladó könnyítés januártól
- Új ingatlanos adószabályok 2009-től
- Olcsó lakások az APEH-nél
- Állami támogatás segíti a készház vásárlókat
- Alkotmányellenes az ingatlanadó!
- Jelzáloghitel kiváltás – a legjobb lehetőségek!
- Új kamattámogatás októbertől
- Lakásokhoz kapcsolódó illetékek, és azok számítása (öröklési illeték, ajándékozási illeték, haszonélvezet/használat illetéke)
- Illetékkedvezmények, mentességek (Új lakás; Építési telek; Termőföld)
- Lakáseladás utáni szja 2008-tól (Mi történik, ha már korábban eladta lakását és most akar egy újat venni?)
- A lakásvásárlás utáni illetékfizetés főszabályai (Számítás; Részletfizetés; Büntetés)