Nincs a környéken új építésű lakás.
Rendőrök költözhetnek "fészekrakós" lakásokba
Rendőrök költöznek korábbi, úgynevezett fészekrakós lakásokba Miskolcon, miután a három ingatlan tulajdonjogát a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. szerezte meg.
Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat és a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodása alapján kapják meg rendőrök az ingatlanokat; azt, hogy ki költözhet majd be, a rendőrség választja ki.
Az avasi városrész úgynevezett fészekrakós
lakásaival kapcsolatos bűncselekményekre úgy reagált: nem tűri, hogy
olyanok lakjanak ott, akik nem hajlandók semmilyen együttműködésre.
Hozzátette: a fészekrakó program kihasználása, vagyis az ezekkel
kapcsolatos visszaélés támadás a város és a városvezetés ellen.
Arról is beszámolt, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint 160-180 olyan lakás lehet, amelyeknél visszaélés történt, azaz jogosulatlanul jutottak hozzájuk, közülük húszat sikerült visszaszerezni.
A MIK Miskolci
Ingatlangazdálkodó Zrt. hétfőn az MTI-vel közölte: "Nagy port kavart
Miskolcon, hogy az avasi lakótelepen - a fészekrakó programot
kihasználva - sok lakásba bűncselekmények elkövetése révén költöztek be
olyan családok, amelyek sem a kölcsönt, sem a lakás rezsijét nem
fizették, és életvitelükkel zavarták környezetüket. Ezekben az ügyekben
büntetőeljárás folyik, a lakásokat pedig elárverezik."
Miskolc
közgyűlése a múlt évben döntött egy 100 milliós keret elkülönítéséről,
ebből a gazdasági válság miatt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő
adósok megsegítésére, illetve az úgynevezett "fészekrakós" lakások
megvásárlására van mód. Az önkormányzat a társaságot bízta meg a feladat
elvégzésével, és a cég a közelmúltban ennek a három lakásnak a
tulajdonjogát szerezte meg a végrehajtási eljárás során kiírt árverésen.
Ezekbe az ingatlanokba - a miskolci önkormányzat és a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság közötti megállapodás alapján - a rendőrség saját állományából jelölhet ki bérlőket.
Cikkajánló:
Expo Center: elrendelték a nyomozást
Világgazdaság: árulja lengyel plázáját a TriGranit
Csúszik a szegedi kutatóközpont átadása?
Lakásbiztosítás hírek és díjkalkulátor.
Lakásbiztosítás >>
Bármikor felvehet kedvencei közé ingatlant, ha az Önnek tetsző ingatlan adatlapján vagy a találati listában lévő képen a csillag ikonra kattint.
A kedvenceket csak regisztrált felhasználók számára tárolja a rendszer. Regisztráljon Ön is!
- Illetékmentesség termőföldre
- Illeték: bejelentés, befizetés...
- Ajándékozási illeték (ingatlan)
- Haszonélvezeti jog értéke, illetéke
- Adókötelezettség lakáseladás után -2007-es eladás
- Johnny Depp Lugosi házában lakik
- Győzike háza az ingatlanok.hu-n
- Haláladó könnyítés januártól
- Új ingatlanos adószabályok 2009-től
- Olcsó lakások az APEH-nél
- Állami támogatás segíti a készház vásárlókat
- Alkotmányellenes az ingatlanadó!
- Jelzáloghitel kiváltás – a legjobb lehetőségek!
- Új kamattámogatás októbertől
- Lakásokhoz kapcsolódó illetékek, és azok számítása (öröklési illeték, ajándékozási illeték, haszonélvezet/használat illetéke)
- Illetékkedvezmények, mentességek (Új lakás; Építési telek; Termőföld)
- Lakáseladás utáni szja 2008-tól (Mi történik, ha már korábban eladta lakását és most akar egy újat venni?)
- A lakásvásárlás utáni illetékfizetés főszabályai (Számítás; Részletfizetés; Büntetés)