A hitellel vásárolt lakások eladásának technikái

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A négy millió darabra tehető magyar lakásállomány közel 40 százaléka terhelt jelzáloggal, viszont sokan akarják másik lakásra cserélni az ilyen otthonaikat - a lehetséges eladási technikákat ismerteti az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. (OCHC) MTI-hez eljuttatott közleménye.

Aki vissza tudja fizetni a lakásán lévő hitel hátralékát, az vásárolhat legkönnyebben új lakást, hiszen a tehermenetesítés után már szabadon eladhatja azt, és a vételárát az új lakásra fordíthatja - olvasható a közleményben.

A közlemény kitér arra, hogy a bankok ilyenkor különféle extra díjakat kérnek. Gyakori a hátralékos hitel százalékában meghatározott költség, amelyhez még egy fix összegű tétel is járul. Bár a közlemény nem említi, de a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Farkas Ádám a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke ezt a gyakorlatot megszüntetendőnek nevezte, mivel nem korrekt dolog ugyanazért több díjat is kérni.

Aki nem tudja készpénzben kifizetni a hitelét, az áthidaló kölcsönt vehet fel, abból fizeti ki azt, majd amikor eladta a lakást, visszafizeti az áthidaló kölcsönt. Ezt a hitelt rendszerint a régi és az új lakásra is ráterhelik - jelzáloggal - a bankok, de a régi lakás eladása után már csak az új lakáson marad a jelzálog.

A fedezetcsere olyan technika, amikor a régi lakáson lévő jelzáloghitel az új lakásra száll át. Ezt akkor lehet megtenni, ha mindkét lakás vételét ugyanaz a bank hitelezi.

Bonyolultabb a helyzet, ha szociálpolitikai támogatás is van a meglévő lakáson, ezt ugyanis 10 éven belül csak a támogatás visszafizetése után lehet eladni.

A jogalkotó azonban gondolt arra, hogy a család növekedésével nagyobbra kell cserélni időközben a lakást, ezért a "szocpol" visszafizetését a jegyző felfüggesztheti. Aki új lakást akar vásárolni, annak egy év, aki építeni akar, annak 3 év a türelmi idő, de mindkét időszak - méltányosságból - egy évvel meghosszabbítható. Ha a tulajdonos igazolja, hogy a "szocpolos" lakás teljes vételárát az új lakás megszerzésére fordította, mentesül a visszafizetés alól.

Cikkajánló:

$$2560$$

$$2559$$

$$2558$$