Egy hétvége alatt több százmilliós kár keletkezett

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Mabisz közleménye szerint az egész ország területén tomboló hétvégi vihar 300 milliós kiadást okoz a biztosítóknak.

A szervezet a kárérték növekedésére számít, hiszen a rendkívül erős széllökések Balaton térségét is érintették, az üdülők tulajdonosai pedig sokszor csak késve szembesülnek a kialakult helyzettel.

A vihar emellett a fővárosban és Pest, Bács-Kiskun, Győr-Sopron-Moson valamint Fejér megyében okozta a legnagyobb károkat, bár az egész Közép-Európát uraló rendkívüli időjárás más országokban még nagyobb pusztítást végzett - írták.

A vihar másországokban is tombolt

A Mabisz tájékoztatása szerint biztosítási értelemben viharkárnak minősül, ha az óránkénti 54 kilométeres sebességet meghaladó szél okoz károkat az épületekben és a vagyontárgyakban.

A vasárnapi vihar után a legtöbb bejelentés az óránkénti 130 kilométeres sebességet is elérő orkán rongálásaira vonatkozott. A biztosítottak megbontott tetőkről, kidőlt kerítésekről, kidőlt fák vagy letört faágak roncsolta vagyontárgyakról számoltak be, de sok helyen volt beázás is, mivel az erős szél a tető vagy a panelhézagok közé nyomta az esővizet.

Felidézték, hogy

a nyári viharok miatt a Magyarországon működő biztosítók több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.

A Mabisz kiemelte, hogy az érintettek jelentős részének nincs biztosítása - adataik szerint tavaly a 4,4 millió magyarországi lakóingatlan mintegy 73 százalékára kötöttek biztosítást - így a teljes kár nagyobb a kárbejelentések alapján becsültnél.

Forrás: MTI