Még mindig rendkívül népszerű a CSOK

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Közel 240 ezer ember igényelte eddig a csok szolgáltatásait.

Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési program megvédését a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány - mondta Dömötör Csaba, kiemelve, hogy eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a hangsúlyozta: a csok indítása óta mintegy 60 ezren igényelték a támogatást több mint 160 milliárd forint értékben. Az idei első három negyedévben az előző év azonos időszakához képest 52 százalékkal több, összesen nyolcezer új lakás épült. Mindehhez egy stabilan növekvő gazdaság adja a hátteret.

Három vagy több gyermek esetén további engedményeket tesznek

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz, a magyar kormány a bruttó hazai termék (GDP) közel öt százalékát fogja családtámogatásra fordítani.

A héten megjelent kormányrendelet szerint 2018. januártól a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén egy-egy millió forintot elengednek a meglévő, lakáscélú vagy nem lakáscélú jelzáloghitelekből. A jövőben felvett jelzáloghitelek esetén csak a lakáscélúakra vonatkozik az elengedés - emlékeztetett Novák Katalin.

Kiemelte: a támogatás felhasználható a családi otthonteremtési kedvezményhez felvett kedvezményes hitelekre is.

Az új támogatási formára a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forintot különítettek el, azonban a keret felülről nyitott, vagyis annyi támogatást nyújtanak, amennyi igénylő lesz - fűzte hozzá Novák Katalin.

Hangsúlyozta azt is, hogy töretlen a családi otthonteremtési program népszerűsége, és minden harmadik csok-ot igénylő család vállal további gyermekeket.

Az ellenzéki pártok által javasolt bérlakás-programot érintő újságíró kérdésre Novák Katalin úgy válaszolt: a magyar emberek ragaszkodnak a saját tulajdonú otthonhoz, a kormány ezért ennek megszerzésében igyekszik segítséget nyújtani.

Forrás: MTI