Az ingatlan piac élénkülése miatt bővülhet a kiskereskedelem

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az ország javuló gazdasági környezetének köszönhetően a szektor bővülése a jövőben is folytatódhat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A KSH tájékoztatása szerint márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 8,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvét miatt - 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

A minisztérium hozzátette, az ágazat teljesítménye 29 százalékkal haladta meg a 2010 januárjában elért eredményt, így Magyarország megelőzte az Európai Unió 10,5 százalékos átlagát.

Kiemelték, a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően bővül a foglalkoztatottak száma, emelkednek a bérek, ezáltal nő az emberek rendelkezésére álló, elkölthető jövedelem is, ami jelentősen támogatja az ágazat bővülését.

Közölték, a kiskereskedelem mindhárom alágában növekedést mértek márciusban. A lakóingatlanoknál tapasztalható élénk forgalom miatt pedig a tartós fogyasztási cikkek is egyre népszerűbbek a vásárlók körében. Főként az otthonteremtési programnak köszönhetően, 2018 első negyedévében 3394 lakást vettek használatba, ami a tárca szerint nagymértékben támogatja a lakásfelszerelési cikkeket és elektronikai termékeket árusító üzletek forgalmát.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az MTI-nek eljutatott kommentárjában ismertette, idén a mostani kilátások szerint 5-6 százalékos növekedésre lehet képes a kiskereskedelem. Kiemelte, a márciusi kiskereskedelmi adat nem meglepő, az első becslés alapján számítani lehetett a kiugró forgalombővülésre, amiben lényeges szerepe van a húsvétnak is: 2017-ben és 2018-ban a húsvéti vásárlások eltérő hónapokban dobták meg a forgalmat.

Forrás: MTI