Otthon Centrum: tavaly 20-25 százalékkal több nyaralót értékesítettek, mint egy évvel korábban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A járvány felerősítette a nyaralók iránt évek óta tartó keresletnövekedést: az előzetes adatok alapján tavaly 7 ezer nyaraló cserélt gazdát.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az ingatlanközvetítő hálózat elemzési vezetőjét, aki elmondta, várhatóan kitart az idén a nyaralók iránti lelkesedés, a tranzakciószámok akár a tavalyi évet is túlszárnyalhatják, amely az árak emelkedésével jár.

Az elemző hozzátette, a járványhelyzet érezhető változásokat generált az üdülőingatlanok piacán, hiszen a távmunka és a távoktatás bevezetésével komoly igény mutatkozott arra, hogy a családok több időt töltsenek nyaralójukban.

Közölték, a balatoni ingatlanok az erős kereslet nyomán nagyot drágultak az idén: az áremelkedés mértéke mindenhol meghaladta a 10 százalékot, de nem ritka a 30 százalékot meghaladó árnövekedés sem; ez különösen azokra a területekre jellemző, amelyek eddig alacsonyabb árfekvésűek voltak.

Ugyanakkor jelezték, hatalmas különbségek alakultak ki a négyzetméterárakban: a főváros és a tótól való távolság függvényében 200 ezertől 1 millió forintig váltakozik a négyzetméterár. Példaként említették, hogy a Balatonfüredi és Balatonalmádi járás településeinek átlagos négyzetméterára a legmagasabb, jellemzően meghaladják a 600 ezer forintot, míg idén eddig Balatonmáriafürdő térsége volt a legolcsóbb, ahol még akadtak négyzetméterenként 300 ezer forint alatt értékesített ingatlanok is.

Ezt az árszintet azonban lehagyta a Balatonfelvidék, amely bár a tótól távolabb helyezkedik el, a csendet és kilátást mégis sokra értékelik a Badacsony közeli településeken: Kövágóörs, Balatonederics térségében átlag 300-400 ezer forintos fajlagos áron kötött adásvételek voltak jellemzők az idén.

Közölték, hogy nagyot drágult az eddig olcsónak számító Tisza-tó: igaz, a 40 százalékos áremelkedés dacára még mindig kedvezőbb árazású a térség, egy négyzetméterre vetítve átlagosan 145 ezer forintért lehetett nyaralót vásárolni, ami a balatoni árak harmada.

Forrás: MTI