Eladó ház Nagytarcsa 78 900 000 Ft

Leírás

Nagytarcsa község Pest megyében, a Gödöllői járásban, a budapesti agglomerációban.

A Pesti-síkság és a Gödöllői-dombság találkozásánál a Szilas-patak völgyében fekvő községet Budapest XVI. és XVII. kerülete, Kistarcsa, és Isaszeg határolja.

A környék már az őskortól lakott terület volt, amit az itt feltárt vas, illetve szkíta leletek is bizonyítanak, de találtak itt 10. századból való magyar köznépi temetőt is. Az első írásos említése 1352-ből származik, a második 1403-ból. A település akkor még Tarcsa néven létezett, majd a 15. század környékén vált ketté. A déli rész Tarcsai Csík lett, amit később Csíktarcsaként emlegettek

A 20. század elején kapta a ma is használatos Nagytarcsa nevet. Az első világháború után főleg mezőgazdasággal, azon belül is tejtermeléssel kezdtek foglalkozni a helyiek.

Most, hogy már megismertük a község történelmét, nézzük, hova is költözhetünk?

A Füzesliget lakóparkban, zárt, körbekerített, 6 lakásos sorház egyik háza várja új tulajdonosát.

Belső kétszintes, földszinten nappali, egyéb kiszolgáló helyiségek,( kamra, WC, Garázs, mosókonyha) az emeleten pedig három háló, + fűrdő, (amiben kád és zuhanykabin is helyet kapott) kerűlt kalakitásra.

Fűtéséről církó gondoskodik, a földszinten padlófűtéssel, az emeleten pedig radiátoros hőleadőkkal. A melegvizet a církó által üzemeltetett hőtárolós víztartály biztosítja.

A garázson kívül az udvarban + autóbeállási lehetőség.

Minden házhoz tartozik egy kizárólagos használatú, kb. 120 nm-es kertrész+ egy közös, mindenki által használt rész, ahol egy nagy tárolót helyeztek el a tulajdonosok, mindenki részére, egy saját, zárható résszel.

A ház még kiskorú, 2015-ben kerűlt átadásra.

Átgondolt, praktikus, minden apró részletében OTTHON!!!

 

Ház részletei

Ár: 78.900.000 Ft
Méret: 146 Négyzetméter
Azonosító: 10393202
Irodai azonosító: 157001795
Telek: 150 Négyzetméter
Ingatlan állapota: Kitűnő
Jelleg: Sorház
Építőanyag: Tégla
Fűtés jellege: Cirkó
Komfort fokozat: Összkomfort
Egész szobák: 4

Hasonló ház hirdetések

Eladó ház

Nagytarcsa

NAGYTARCSÁN A KÖZKEDVELT FELSŐRÉT LAKÓPARKBAN ÖNÁLLÓ CSALÁDI HÁZ ELADÓ! ÉLHETŐ ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsán, egy 4 szobás, 122nm-nyi lakrésszel rendelkező, egyszintes családi ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsa  kedvelt részén épülhet meg álmai otthona – akár 5 hónapon ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsán, egy 4 szobás, 122nm-nyi lakrésszel rendelkező, egyszintes családi ...

Hasonló ház hirdetések

Eladó ház

Nagytarcsa

NAGYTARCSÁN A KÖZKEDVELT FELSŐRÉT LAKÓPARKBAN ÖNÁLLÓ CSALÁDI HÁZ ELADÓ! ÉLHETŐ ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsán, egy 4 szobás, 122nm-nyi lakrésszel rendelkező, egyszintes családi ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsa  kedvelt részén épülhet meg álmai otthona – akár 5 hónapon ...

Eladó ház

Nagytarcsa

Nagytarcsán, egy 4 szobás, 122nm-nyi lakrésszel rendelkező, egyszintes családi ...