Leírás

Az álom otthon ahol mindennek és mindenkinek megvan a helye...

Solymár egyik kedvelt részén a városközponthoz közel, de még is egy csendes mellék utcában kínálok eladásra, egy gondosan megépített családi házat.

A ház 316 m2 en nyújt kellemes életteret az itt lakók számára, az alsó szinten, előszoba, vendég wc kézmosóval, rendkívül tágas étkező, nappali, konyha-spájz, kádas fürdőszoba wc-vel és bidével, illetve két szoba található. Ez a szint egy 25 m2 es, intim terasszal kapcsolódik a hangulatos kerthez, melyre a nappaliból és az étkezőből is kijuthatunk.
Az emeletre nagyon kényelmes és széles lépcső vezet, ahol a társalgó mellett, három hálószobát és egy kádas fürdőszobát, wc vel találhatunk.
Az egész ház alatt húzódik a szuterén szint, ahol négy autó számára kényelmes parkolást biztosító garázst, egy nagy méretű szabadidő helységet, egy szaunának kiépített helységet, zuhanyzót, wc-t, közlekedőt valamint a mosókonyhát illetve a gépészetet egy térben találhatjuk. A lakrészt a szuterén szintről is meglehet közelíteni
A terasz alatt egy nagyobb pince húzódik, melyet a kert felől érhetünk el.

Műszaki tartalom:

A ház 1993-ban jól átgondolt tervek alapján épült, 38 as porotherm téglából, rajta több centiméteres hőszigetelő vakolattal.
Az emeletek között monolit beton födém található.
Fa nyílászárók kerültek beépítésre, melyeket tíz éve korszerűsítettek, nagyszerű hő és hangszigetelők, szúnyoghálóval felszereltek.
Ugyan ekkor a tető felújítása is megtörtént, melyet zsindellyel fedtek és 20 cm es kőzetgyapot szigetelést kapott, valamint vörös réz eresz csatorna került felszerelésre..
A ház fűtését gáz kazán biztosítja, a ház szinte teljes területén kialakított padlófűtés és radiátoros hő leadókkal.
Alternatív fűtésként cserépből rakott, fa tüzelésű kandalló lett megépítve, mely egyben a nappali ékessége is.
A meleg víz ellátás gázbojlerrel megoldott.
Az emeleti szobák hűtéséről kiépített klíma rendszer gondoskodik.

A házat, tágas élhető, világos terek jellemzik, melyet a tulajdonosok saját részre építettek, folyamatosan korszerűsítik és karban tartják.Ennek köszönhetően az épület remek állapotban található.

A szépen gondozott kertben, be állt örökzöld növényzet, hangulatos kerti tó (saját kis élővilágával),sütögető és sok szép virág található.
Külön értéket képviselnek a hatalmas termő dió fa, illetve szőlő lugasok..
A kert locsolásáról, öntöző rendszer és fúrt kút gondoskodik

Előnyök:

Nagyszerű lokáció, a buszmegálló két perc könnyed sétára elérhető..
Statikailag kitűnő ház, mely valóban kényelmes életteret nyújt, számtalan tárolásra alkalmas helységeivel.
Sík telek..
Közel a központ, de még is csendes utcában található
Mind össze karnyújtásnyira Budapesttől.

Jó szívvel ajánlom azoknak akik egy gyönyörű otthont szeretnének biztosítani családjuk számára..

Ház részletei

Ár: 135.000.000 Ft
Méret: 316 Négyzetméter
Azonosító: 10460913
Telek: 830 Négyzetméter
Ingatlan állapota: Kitűnő
Jelleg: Családi ház
Építőanyag: Tégla
Fűtés jellege: Cirkó
Fűtés módja: Gáz
Komfort fokozat: Dupla komfort
Szintek száma: 2 szint
Egész szobák: 6

Egyéb jellemzők

  • Garázs
  • Pince
  • Terasz

Hasonló ház hirdetések

Eladó ház

Solymár

Csendes mellékutca, jó infrastruktúra! Solymáron a SPAR bevásárló központ ...

Eladó ház

Solymár

--- Ideális otthon épül családok számára Solymár egyik legszebb környékén ...

Eladó ház

Solymár

Csendes mellékutca, jó infrastruktúra! Solymáron a SPAR bevásárló központ ...

Eladó ház

Solymár

Solymáron kínálunk eladásra egy saját részre épített, gondosan megtervezett, ...

Hasonló ház hirdetések

Eladó ház

Solymár

Csendes mellékutca, jó infrastruktúra! Solymáron a SPAR bevásárló központ ...

Eladó ház

Solymár

--- Ideális otthon épül családok számára Solymár egyik legszebb környékén ...

Eladó ház

Solymár

Csendes mellékutca, jó infrastruktúra! Solymáron a SPAR bevásárló központ ...

Eladó ház

Solymár

Solymáron kínálunk eladásra egy saját részre épített, gondosan megtervezett, ...