Továbbra is számítani lehet a lakásárak növekedésére

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A GKI negyedéves ingatlanpiaci felmérése szerint az ingatlanpiaci fellendülés töretlen marad.

A Gazdaságkutató Zrt. a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit és kilátásait térképezte fel. A harmadik negyedévi vizsgálatban 110 ingatlanokkal foglalkozó cég és 1164 vállalat vett részt, a lakossági reprezentatív minta 1000 emberből állt.

A közlemény szerint a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest jelentősen élénkültek. Júliushoz képest ugyan azoknak a körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót nem történt változás, de a valószínű szándékú körben 27 százalékpontos növekedés következett be. A lakossági kilátások meghaladták 10 éves csúcsukat. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően erősödtek az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű körben 24, a biztos szándékú körben 22 százalékpontos volt a bővülés.

A lakossági kilátások meghaladták 10 éves csúcsukat.

A lakásárak növekedésére várhatóan a közeljövőben is számítani lehet. A felmérés alapján a használt lakásoknál a következő egy évben 2-5 százalék közötti áremelkedés valószínű, az új építésű lakások árai pedig 2-3 százalékkal emelkedhetnek.

Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén 2018 harmadik negyedévében enyhén tovább emelkedett, 92 százalékra nőtt. Kelet-Magyarországon ugyanakkor a júliusban mért 84 százalékos kihasználtság októberre 82 százalékra csökkent, míg Nyugat-Magyarországon a júliusi 90 százalékos mutató októberre sem változott. A felmérésben résztvevők várakozásai szerint a következő egy évben 2-3 százalék körüli bérletidíj-emelkedésre lehet számítani.

Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén 92 százalékra nőtt.

A GKI közleménye szerint az élénk gazdasági növekedés a logisztikai ingatlanok kihasználtságát magasan tartja. A kihasználtsági ráta a fővárosi agglomerációban 90 százalék, ami negyedéves alapon ugyan 1 százalékpontos csökkenést, de éves alapon 5 százalékpontos emelkedést jelent, a nyugati országrészben a ráta 93 százalékos, a keleti régióban pedig 87 százalék. A megkérdezettek szerint a bérleti díjaknál 2-4 százalékos emelkedés várható a következő egy évben a raktárpiacon.

Forrás: MTI