Budapest legbiztonságosabb kerületei

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A nagy számok törvénye miatt a fővárosban több a bűncselekmény, mint vidéken. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Budapesten ne lennének biztonságos kerületek.

XVII. kerület (Rákosmente)

A police.hu legfrissebb (februári) adatai alapján a XVII. kerület (Rákosmente) a legbiztonságosabb, itt ugyanis egy hónap alatt mindössze 59 bűncselekmény történt. 

Ezek közül a legtöbb valamilyen közterületen elkövetett bűncselekmény, ezek adták a bűnesetek közel egyharmadát. Ezeket követték a tulajdon elleni szabálysértések, melyek az esetek közel negyedét tették ki. 

Jó hír azonban, hogy az előző hónapban egy rablás és gépkocsi lopás sem történt, és rongálásra is mindössze egyszer került sor. 

XVI. kerület 

A XVI. kerületben már valamivel több (68 db) bűncselekmény történt, de még így is ez a második legbiztonságosabb kerület. 

Itt azonban jelentősen magasabb a közterületen elkövetett bűncselekmények aránya, ugyanis ezek adják az esetek közel 60%-át. Rossz hír azonban, hogy bár összességében biztonságos ez a kerület, a bűncselekmények közel 30%-át személy ellen követték el. 

Rablás és tulajdon elleni szabálysértés azonban nem történt az elmúlt hónapban, és gépkocsi lopás is csak egyszer esett meg. 

I. kerület (Budavár)

Az I. kerületben minimálisan több bűneset történt az elmúlt hónapban, mint a XVI. kerületben (69 db). Azonban a fentebbiekkel szemben itt a személy elleni erőszak a leggyakoribb (az esetek egyharmada).

A közterületen elkövetett bűncselekmények azonban még így is az esetek több mint negyedét teszik ki. 

Viszont pozitívum, hogy az I. kerületben az autók nagy biztonságban vannak, mert az elmúlt egy hónapban egyetlen gépjármű lopás vagy feltörés sem történt. 

XII. kerület (Hegyvidék)

A police.hu fertőzöttségi térképe alapján az utolsó még rendkívül biztonságosnak tekinthető kerület a XII., itt a bűncselekmények száma az elmúlt hónapban összesen 74 db volt

Itt ismét a közterületen elkövetett bűncselekmények vannak túlsúlyban (35%), egyedi jellemző azonban, hogy a Hegyvidéken már a lopás teszi ki az esetek több mint negyedét. 

Rablás és gépkocsi lopás azonban itt sem történt az előző hónap során.