5+1 tipp, hogy elviselhetőbb legyen a meleg

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A nyarak érezhetően egyre melegebbek. Mutatunk pár tippet, hogyan tehetjük könnyebben elviselhetővé a füllesztően meleg napokat.

Hogyan tehetjük elviselhetővé a forró nyarakat?

Először is érdemes végiggondolni: hol szökik be a meleg, és miért melegedhet fel szinte elviselhetetlenül a helyiség, ahol tartózkodunk?

Megpróbáltuk összeszedni a lehetséges okokat:

Családi házak esetén:

  1. Rosszul szigetelnek a nyílászárók - ez télen is gondot okozhat, így ezzel a problémával kiemelten kell foglalkoznia mindenkinek, akinek kicsit is számít, mennyi az energiafogyasztás. Ilyen esetben utólagosan szigetelni kell az ajtókat és az ablakokat, vagy egész egyszerűen teljesen ki kell őket cserélni modern, jól záródó darabokra.
  2. Túl vékonyak a falak. Ebben az esetben is jó, ha fontolóra vesszük az utólagos hőszigetelést. Már egy tízcentis külső burkolat is rengeteget számíthat.
  3. A födém, illetve a tető nincs szigetelve. Hasonló a helyzet, mint a falaknál. Az épületet leginkább felülről éri a tűző napsütés, ráadásul nagyjából 16 órán keresztül, ami gyakorlatilag egy napnak kb. a ⅔-a. Ha nincs szigetelve a födém, és/vagy nagyon vékony, szinte akadály nélkül kúszik be a meleg az épületbe.
  4. Vékonyak az ablaküvegek. Hiába zár jól az ablakkeret, ha nem jó minőségű, vagy csupán egyrétegű ablaküveg van a keretben. Ebben az esetben az olcsóbb megoldás az ablakfólia felrakása, a drágább az ablakcsere.
  5. Árnyékolás hiánya. Már egy egyszerű rolóval is jelentős hőmérséklet csökkenést érhetünk el, de egy, az ablakon kívüli árnyékolóval biztosan jobban járunk, hiszen ez legfeljebb a szűrt napsugarakat hagyja eljutni az ablakig.

Lakások esetén:

Egy lakás annyival problémásabb, mint a magánház, hogy a teljes épület állapotára kisebb befolyásunk van. Persze, amin mi is változtathatunk, azon mindenképp érdemes:

  1. Az ablakok megfelelően szigetelnek-e? Ha nem, öntapadós szigetelővel ragasszuk körbe az ablakkeretet. Többféle profilú szigetelőt lehet a kereskedelemben kapni, többféle vastagságban, tehát első körben mindenképp jó, ha felmérjük, mekkora a rés a keret és az ablak közt.
  2. Ha nincs gond az ablakszigeteléssel, probléma lehet a túl vékony ablaküveg. Hasonlóan a családi házakhoz, ablakfóliával feljavítható a hőszigetelő képesség a lakásoknál is - azonban ha valaki kedveli a szobanövényeket, vegye figyelembe, hogy a túl sötét ablakfóliák már negatívan befolyásolhatják a növények fejlődését.Tehát hatékonyság és növénytartás szempotjából is lehet, hogy jobban járunk az ablakcserével.
  3. Mindenképp érdemes az árnyékolást biztosítani, ami erkély esetén egy kicsit bonyolultabb lehet, de nem megoldhatatlan egy jó redőnyös segítségével. Hátránya, hogy akár egész nap elsötétítve kell lennie a lakásnak, ami sem nekünk, sem a szobanövényeknek nem kedvez.

Ha mindent megtettünk, de még mindig meleg van

Ha minden le van szigetelve és le is van árnyékolva, mégis melegünk van, akkor már csak a légkondicionáló segíthet rajtunk. Mindenképp figyelembe kell venni, hogy minden egyes helyiségbe kell egy légkondi, ahol hűvöset szeretnénk!

Miben különböznek a légkondicionáló berendezések?

Első pillantásra nagyon hasonló minden légkondi: egy fehér doboz vagy a falon, vagy a földön…De hatalmas eltérések lehetnek nem csak a klíma árak közt, de abban is, hogy mekkora helyiséget képes lehűteni az adott készülék, és mindezt milyen feltételek mellett.

Egy nívós légkondinak már a bekerülési ára sem kevés, és a klíma karbantartás költségeit sem lehet megkerülni, ami éves szinten azért nem is annyira csekély összeg, főleg, ha nagyon szennyezett levegőt kénytelen megszűrni az inverteres klíma. Másmilyen légkondit pedig nem érdemes beszerezni… az inverteres hűtő fűtő klíma az ugyanis, ami valóban folyamatosan képes biztosítani a számunkra megfelelő hőmérsékletet.

Ami problémát okozhat

Ha bérleményben lakunk, nem feltétlen van lehetőségünk szétfúratni több ponton is a ház illetve a lakás falát. Ha pedig újépítésű házunk van - vagy csak nemrég újítottuk fel a homlokzatot-, szintén fájdalmas munkafolyamatnak nézünk elébe. Márpedig egy osztott split klímánál muszáj bontani, hiszen másképp nem köthető össze a kültéri egység a beltérivel.

Akár a rombolás gondolata riaszt minket vissza a klíma telepítés munkálataitól, akár a klíma szerelés árak, nem feltétlen kell lemondanunk a fűtő hűtő klíma adta komfortról.

Ha a klíma beszerelés akadályokba ütközik (pl. főbérlő nem engedi, vagy egyszerűen nem kapunk szakembert), és úgy érezzük, már nem bírjuk tovább, vegyünk mobil klímát!

Mik a mobil klíma előnyei?

Tagadhatatlan előnye a mobil klímának, hogy a klíma szerelés nem igényel szakembert - sőt, van, amelyiket egyáltalán nem kell szerelni.

A klíma tisztítás szintén nagyon könnyen megoldható, emiatt nagyon ritkán kell csak szakemberhez vinni a mobil légkondit.

Szinte mindegyik fűtő hűtő klíma, tehát az őszi időszakban remekül használható kiegészítő fűtésre.

Mik a mobil klíma hátrányai?

Tagadhatalanul zajos. Ez még nappal nem is annyira zavaró, de az éjjeli pihenést negatívan befolyásolhatja.

Van megoldás!

Van olyan mobil klíma típus, ami mellett nyugodtan lehet aludni - az amerikai filmekből ismert ablakklíma klasszikus példája ennek. Emellett van olyan mobil légkondi is, amit ki lehet rakni kültérre (pl. erkélyre), így a zaj kint marad, és csak a hűvös levegő jut be a lakótérbe.

Ha nem megoldható a kültéri elhelyezés, a négycsövessé alakítható változatnál még mindig lehetőség van arra, hogy egy másik helyiségben állítsuk fel a mobil klímát, hogy ne ott zajongjon, ahol alszunk, hanem egy másik szobában - a hálószobába pedig csak a hűvös levegő jusson.