Eladó családi ház Budapest II. ker, Rézmál, 980 000 000 Ft

Leírás

A budai II. kerületi Rózsadomb a főváros és az ország egyik legnagyobb presztízzsel bíró területe.

Ha szigorúan vesszük földrajzilag, a szecesszió idején épült nyaraló villa Rézmál városrészhez
(melynek jelentése ugyancsak Rózsadomb) tartozik, hiszen a Bimbó út páros oldalán helyezkedik el.
Anno az 1890-es évek végén, mikor épült teljesen más volt a környezte. Ma már a kerület egyik
frekventált részén helyezkedik el 1319 m2-es telken.
A ház múltja és az egykori nagypolgári hangulat megőrzése fontos volt a jelenlegi tulajdonosoknak,
így az épület korszerű, ezáltal kényelmes, ugyanakkor hagyománytisztelet és egyfajta időtlen báj árad
belőle.
Jelenleg 3 emelet biztosítja az életteret 2 generáció számára.
A 90-es évek végén, valamint a 2000-es évek elején történt nagyobb felújítás, átépítés az ingatlanon.
A háború nyomait eltüntetve, visszakapta színét a homlokzat és a kék ablakok fehér kerettel
együttesen pedig visszaidézik a ház eredeti megjelenését.
Kulcsfontosságú a szoros kapcsolat a kerttel, így megépítésre került a kíváncsi szempároktól (a ház
hátsó részén) elrejtett, téli kert a, ahonnan egy lépcső vezet le a félszuterén szintre. Itt kialakításra
került a rekreációs részleg, mely magába foglalja az épített medencét, gőzterápiás helyiséget,
edzőtermet. Mindez tovább bővíthető (szauna, sókamra, moziszoba stb.), hisz a szinten nagyobb
helyiségek tárolóként funkcionálnak jelenleg. A medencetérből elérhető teakonyha és a hívogató
külső terasz, amik még kellemesebbé és komfortosabbá teszik a kikapcsolódást. A szinten „épített”
borospince méltó helye nemes gyűjteményeknek és a mellette lévő helyiség akár autentikus
helyszíne lehet borvacsoráknak.
A szintek közötti mozgást a korabeli lépcsőházon keresztül tehetjük meg.
A magasföldszinten, valamint az emeleten is hatalmas, szellős terek uralkodnak. Mindkét emeleten a
korábban kisebb felújításokon átesett faablakok, spaletták, magas kazettás beltéri ajtók visszaadják a
századforduló hangulatát, akárcsak a szobák klasszikus elrendezései. Sehol nem lett beépítve a közel
4 méteres belmagasság, így adott a nagypolgári miliő.
Az ingatlan hasznos alapterülete a tetőtér beépítésével növelhető, mely plusz ~90 m2
jelent.
A ház fölé magasodó toronyszoba az ingatlan ékköve, mely lépcsőház legfelső részéről közelíthető
meg. Az elénk tárúló panoráma elragadó (Parlament, Citadella, Budai Várnegyed, Duna és az őt
átszelő hidak). Innen a fővárosunk évszakonként változó arcát kémlelhetjük. Ez a szoba lehet
helyszíne mélyenszántó gondolatoknak, vagy a világ elől meghúzódva egy jó könyv olvasásának akár.

Ahogy Endrődi Sándor is írta versében:
„Itt fenn Budán, a Rózsadombon /Igazán rózsás a világ!...
… Itt a dombon, hála Isten, /Jó világ van, /Kis királyként éldegélek/Ebben a kis szürke házban.
Minden vágyam teljesül, bár/ Ki se mondom, /S ha elfogy a garasom, hopp! /Arra sincsen semmi
gondom.
Lenézek a dulakodó / Nagy városra, / Hol az ember embertársát / Sárba löki, megtapossa. –
S egyszeriben oly kicsiny lesz/ Minden ottan, / S oly nagy itt fenn, a dombon, hol/ Szeretet és
nyugalom van.”

Jöjjön el és tekintse meg!
Csatlakozzon a villa történetéhez, folytassa azt vagy írja újra teljesen!

Családi ház részletei

Ár: 980 000 000 Ft
Méret: 540 négyzetméter
Azonosító: 11378787
Városrész: Rézmál
Telek: 1319 négyzetméter
Ingatlan állapota: Átlagos
Jelleg: családi ház
Építőanyag: Kérdezzen rá a hirdetőtől »
Fűtés jellege: Cirkó
Egész szobák: 9

Egyéb jellemzők

  • Csatorna
  • Garázs
  • Kábel TV
  • Melléképület
  • Parketta
  • Pince
  • Terasz

Hasonló családi ház hirdetések

Eladó családi ház

Budapest II. ker

P21477 II. Rózsadombon magánklinika, cégszékház, nagykövetség céljára ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker, Pálvölgy

Megvételre kínálok a 2. kerület Pálvölgyben DUNAI PANORÁMÁVAL egy 2004 ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker, Csatárka

Rózsadomb Center közelében, kellemes környezetben, csendes mellékutcában, ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker

Fedezze Fel Az Elegancia Új Szintjét! Bemutatjuk ezt a ...

Hasonló családi ház hirdetések

Eladó családi ház

Budapest II. ker

P21477 II. Rózsadombon magánklinika, cégszékház, nagykövetség céljára ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker, Pálvölgy

Megvételre kínálok a 2. kerület Pálvölgyben DUNAI PANORÁMÁVAL egy 2004 ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker, Csatárka

Rózsadomb Center közelében, kellemes környezetben, csendes mellékutcában, ...

Eladó családi ház

Budapest II. ker

Fedezze Fel Az Elegancia Új Szintjét! Bemutatjuk ezt a ...