Nagykanizsa Északi városrészén a Magyar utcán eladó egy 60 m2-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, komfortos, felújításra, illetve korszerűsítésre szoruló családi ház, 15 m2-es garázzsal, 1184 m2-es telekkel.
A lakóház hátsó része(konyha, kamra, szoba)korábban tégla alapra épült, majd 1970-ben a házat beton alapra építkezve bővítették(előszoba, fürdőszoba + wc, utcára néző szoba) az egész ház tégla falazattal, hagyományos fa ablakkal, cserép tetőfedéssel, a kornak megfelelő technológiával készült.
Az idők folyamán az épületet karbantartották, állagát megóvták.
A beton alap szigetelése megfelelő, az épület nem vizes.
A lakóház az utcafronttól beljebb helyezkedik el, így az előkerttel rendelkező lakóházba lépve egy kis előszobába érkezünk.
Az utca felé van egy nagy 19 nm-es jó állapotú fa parkettával rendelkező szoba, a bejárattal szemben a fürdőkádas fürdőszoba Wc-vel, jobbra nyílik a konyha, melyből megközelíthető a 21 nm-es laminált parkettával burkolt második szoba, valamint a kamra a padlás feljáróval.
A szobák meleg burkolattal rendelkeznek, a többi helyiség járólappal fedett.
Az épület fűtése helyiségenként egyedi gáz konvektorral történik, a melegvizet a fürdőszobában található átfolyós villanybojler szolgáltatja.
A lakóépülethez közvetlen kapcsolódnak a szintén beton alapra 1970-ben készült tégla építésű, cserép fedéses melléképületek.
A 15 m2-es garázs mellett még egy kisebb méretű szerszámos tároló van.
A körbezárt udvarrész mögött helyezkedik el a 2 részre tagozódó egyenes, téglalap alakú hátsó telek.
A lakóház jelen állapotában is lakható, de felújítás, csinosítás után otthonos kis lakás varázsolható belőle.
A telek nagysága lehetővé teszi az épület bővítését.
Az ingatlan jó elhelyezkedésű, a belváros akár gyalogosan is megközelíthető, de a közelben buszmegálló is megtalálható.
Az ingatlan megtekintéséhez rugalmasan állunk rendelkezésükre, csak hívjanak bizalommal.
Amennyiben a vársárláshoz szüksége van hitelre, jogosult Babaváróra, vissza nem térítendő állami támogatásra Falusi CSOK-ra, vagy CSOK+ - ra, irodánkban - a CSASZI Ingatlan és Hitelirodában - bank semleges, független hitelszakértő 18 éves szakmai tapasztalattal és kiváló banki kapcsolatokkal díjmentesen segíti a legkedvezőbb pénzügyi konstrukció kiválasztását és a hitelkérelem teljes körű összeállítását. Ügyvédi kapcsolataink révén az adásvételi szerződést is tudjuk rugalmasan szervezni.
Irodánkban mindent egyszerűen és egy helyen intézhet!
Irodánk további kínálatait megtekintheti a www.csaszi.com weboldalon.
Ár: | 25 000 000 Ft |
Méret: | 60 négyzetméter |
Azonosító: | 11414661 |
Irodai azonosító: | 3629 |
Cím: | Magyar utca 109 |
Városrész: | Északi városrész |
Telek: | 1184 négyzetméter |
Ingatlan állapota: | Átlagos |
Jelleg: | családi ház |
Építőanyag: | Tégla |
Fűtés jellege: | Konvektoros |
Fűtés módja: | Gáz |
Komfort fokozat: | Komfort |
Kor: | 50 évesnél régebbi |
Elhelyezkedés: | Udvari |
Szintek száma: | Földszintes |
Bútorozott: | Részben bútorozott |
Egész szobák: | 2 |
Ingatlanhírek kéthetente, e-mailben. Iratkozzon fel hírlevelünkre!