Szeptemberben stagnált az ingatlanpiaci tranzakciók száma

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Duna House által becsült szeptemberi 8067 ingatlanpiaci tranzakció megközelítően azonos szintet mutat az augusztusi adattal.

A Duna House által  becsült szeptemberi 8067 ingatlanpiaci tranzakció megközelítően azonos szintet mutat az augusztusi adattal, az előző év szeptemberéhez képest pedig 12 százalékos mérséklődést jelent.

Az MTI-nek küldött pénteki közleményében az ingatlanközvetítő vállalat kiemelte, a harmadik negyedévre több mint 22 ezer tranzakciót becsülnek, ami éves alapon 20 százalékos csökkenés a tavalyihoz képest.

Kifejtették, az országos lakásárindex alapján megállt az áremelkedés, az index nominál értéken stagnálást mutat, vagyis továbbra is 271 ponton áll, míg reál értéken 1 pontos enyhüléssel zárta a negyedévet.

A panellakásokat vizsgáló árindex vidéken és a fővárosban is az árak csökkenését mutatja. A téglaépítésűeknél a fővárosban enyhe mérséklődés érezhető, míg a keleti és a nyugati országrészben egyaránt az előző negyedéves adatnál magasabb ponton zárt a mutató.

Az előző negyedévhez képest emelkedett, és ezzel meghaladta a 20 millió forintot az átlagos hitelnagyság a fővárosban, vidéken is hasonló volt a trend, a keleti országrészben jelentősebb növekedés után 13,8 millió forintra, míg a nyugati területeken 14,5 millió forintra nőtt a hitelnagyság 2023 harmadik negyedévében. Budapesten a 25 éves futamidejű hitelek voltak többségben, vidéken a 20 éves ügyletek aránya volt a legjelentősebb, az ügyfelek országosan a kiszámíthatóbb, legalább 10 évig fix kamatozású konstrukciókat keresték leginkább.

Budapesten 16 fővárosi kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára az 1 millió forintot, a budai II. kerületben ugyanakkor már a 2,6 millió forintot is elérte az új lakásokra vonatkozó átlagos négyzetméterár - közölte a Duna House.

MTI