Eladó családi ház Olaszfa 24 900 000 Ft

Leírás

Olaszfa központjában.

Olaszfán, a Vasi Hegyhát egyik legszebb településén eladó egy kívülről felújított 82 nm -es , 3 szobás családi ház, 1 828 nm –es sarok telken.

A vegyes falazatú 1960-as években épült ház falazatát felújították és szigetelték. A 82 nm-es épületbe a teraszról a konyha- étkezőbe léphetünk be. Innen nyílik a teraszra néző egyik szoba, majd egy kis közlekedőn keresztül a hálószobába valamint a fürdőbe jutunk. Az utcafronton kapott helyet a barátságos nappali. A fürdőszoba külön hozzáépítéssel került kialakításra. A ház előtt hűs terasz található. A fűtésről cserépkályha és hűtő –fűtő klíma gondoskodik Külső térfigyelő kamera rendszer is képítésra került.

A két utcára nyíló kert gondozott és parkosított.

A csendes kis zsákfaluban található, nyugodt és barátságos településen, az összetartó lakóközösség található. Gyakran rendeznek eseményeket. A pazar akusztikájú, megindítóan szép kis templomban komolyzenei koncerteket, évente egyszer pedig olasz szentmisével egybekötött olasz napot is tartanak.

Olaszfán található egy kisebb olasz közösség, akik úgy vélik, hogy a falu a dimbes -dombos, lankáival, erdőivel és szőlőhegyeivel olyan, mint az itáliai Toszkána, csak miniben. A falu Európában is híres a Kneipp Vizesháza , gyógynövénykultúrája, gyógynövénytúrái, barátságos, vendégszerető lakossága miatt.

Vasvár 10 km-re, Zalaegerszeg 25 km-re található.

Tekintse meg és tegyen vételi ajánlatot!

Megtekinthetése előzetes telefonon történt egyeztetés alapján lehetséges!

Vevőink számára minden szolgáltatásunk díjmentes!

Családi ház részletei

Ár: 24 900 000 Ft
Méret: 82 négyzetméter
Azonosító: 11269157
Irodai azonosító: 356490
Cím: Ady Endre utca
Telek: 1828 négyzetméter
Ingatlan állapota: Átlagos
Jelleg: családi ház
Építőanyag: Kérdezzen rá a hirdetőtől »
Fűtés jellege: Egyéb
Komfort fokozat: Komfort
Kor: 50 évesnél régebbi
Szintek száma: Földszintes
Egész szobák: 2
Fél szobák: 1

Egyéb jellemzők

  • Csatorna
  • Garázs
  • Pince
  • Terasz

Térkép

Hasonló családi ház hirdetések

Eladó családi ház

Olaszfa

„Itáliai hangulatban Magyarországon” A magyar és olasz építészeti ...

Eladó családi ház

Olaszfa

Ha vidéki otthont keresel, ahol nincs szmog, nincs tömeg, ...

Eladó családi ház

Olaszfa

Olaszfán, Vas vármegye egyik barátságos településén ...

Hasonló családi ház hirdetések

Eladó családi ház

Olaszfa

„Itáliai hangulatban Magyarországon” A magyar és olasz építészeti ...

Eladó családi ház

Olaszfa

Ha vidéki otthont keresel, ahol nincs szmog, nincs tömeg, ...

Eladó családi ház

Olaszfa

Olaszfán, Vas vármegye egyik barátságos településén ...