Szepetnek Zala megyei település, a nagykanizsai kistérséghez tartozik, kiváló infrastruktúrával és aktív közösségi élettel bír, a helyi értékek példaértékű hagyományőrzésével kínálnak tartalmas programokat minden korosztály számára.
Több nemzetiség horvát, német, magyar él együtt és tesz meg mindent a történelmi, tárgyi, szellemi értékekért.
Nagykanizsa szomszédságában, alig 7 km-es távolságon belül elérhető, a Mura folyótól szintén 7 km-re található.
A faluban óvoda, általános iskola, élelmiszer boltok, pizzéria, virágbolt, posta, Takarék szövetkezet, egészségház, gyógyszertár stb. működik.
Evangélikus és katolikus templom is elérhető a településen.
Az ingatlan jellemzői:
Az igényesen megépített családi ház egy fiatalos, rendezett mellékutcában helyezkedik el, közel a falu központjához így gyalogosan is könnyedén eljuthatnak a gyerkőcök óvodába, iskolába, de a bevásárláshoz sem kell autóba ülni. A buszmegálló 400 méterre elérhető.
Ajánlom kis családnak, nagycsaládnak, két generációnak együtt, de mégis külön, számos lehetőséggel.
- 1985-ben épült beton alapra, B30-as tégla falazattal, beton cserép tetővel
- helyiségek a földszinten, amely 100 m2: 3 hálószoba, nappali, konyha-étkező, fürdő -káddal-zuhanyzóval, WC, közlekedő, erkély, illetve a nappaliból terasz kapcsolattal
- emeleten: 2 szoba, konyha- étkező, fürdő-WC, gardrób
- mindkét szoba a földszinten erkélykapcsolattal rendelkezik
- a szinteltolásos emeletet beépítették, amely 55 m2 nettó alapterületű, válaszfalak kialakításra kerültek, de befejezése vagy akár a falak áthelyezése igény esetén az új tulajdonosra vár
- pinceszinten 18,5 m2-es garázs áll rendelkezésre utcáról való behajtással, illetve egy 20 m2-es műhely, ahonnan a házba is feljuthatunk
- a ház fűtéséről és a víz melegítéséről kombi gázkazán gondoskodik, radiátorokon keresztül
- ablakok szigetelt, két rétegű, fa szerkezetűek, rolóval ellátottak
- teljes közmű: víz, villany, gáz, csatorna bevezetésre került
- az ingatlan per- és tehermentes
A telek teljesen körbe kerített, 745 m2 nagyságú, szépen gondozott, optimális, átlátható, karbantartható.
Gyümölcsfák telepítésre kerültek, konyhakertet és baromfiudvart is kialakított a tulajdonos.
Remek ár- érték arányú ingatlan, ne maradjon le róla!
Ha hirdetésem felkeltette érdeklődését, várom hívását.
Irodánk hitel ügyintézésben, CSOK igénylésben is segít!
Teljes körű, ingyenes szolgáltatást nyújtunk kereső ügyfeleinknek.
Szakszerű tanácsadással, energetikai tanúsítvány elkészítésével és kedvező díjszabású ügyvéddel segítjük az adásvételt.
Ár: | 39 900 000 Ft |
Méret: | 155 négyzetméter |
Azonosító: | 11289428 |
Irodai azonosító: | H473711-4476369 |
Telek: | 745 négyzetméter |
Ingatlan állapota: | Átlagos |
Jelleg: | családi ház |
Építőanyag: | Tégla |
Fűtés jellege: | Egyedi |
Kor: | 21-50 éves |
Szintek száma: | Földszintes |
Egész szobák: | 3 |
Ingatlanhírek kéthetente, e-mailben. Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Eladó, kiadó ingatlan az ország egyik vezető ingatlankereső oldalán. Folyamatosan bővülő, könnyen kereshető adatbázisunkban minden ingatlantípus megtalálható, a kínálat az egész országot lefedi. Mindegy, hogy eladni szeretne, vagy álmai otthonát keresi, mi mindkettőben segíteni tudunk. Járjon utána!
A kereséseket elmentheti, így később már csak az időközben felkerülő új ingatlanokat kell átnéznie, errõl e-mail értesítőt is kérhet. Mentse el a kiszemelt ingatlan adatlapját és ossza meg ismerőseivel egy kattintással a Facebookon. Regisztráljon és megkönnyítjük Önnek a keresést, eladást.
Oldalunkon jelenleg több tízezer lakás, ház, garázs, üres telek, iroda, panzió, üzlet, üdülő, vendéglátóegység és ipari ingatlan hirdetése között válogathat. Az Öné még nincs köztük? Ne szalassza el a vevőket, válassza az Ingatlanok.hu-t, adja fel ingatlan hirdetését most!
® Copyright 2007 - 2025 Ingatlancsoport Kft. | v6.9