Eladóvá vált lakásunk, a XI. kerületi Sasadon. A Budaörsi út felől is megközelíthető, az M4-es metróvonal kelenföldi végállomásától sétatávolságra, ám a csendes Szent Kristóf utca és a Menedékes utca által határolt terülen helyezkedik el, parkos, kertre néző, gondosan karbantartott, rendezett és felügyelt részen. Számos buszjárattal is közvetlenül elérhető. Parkolás a kertes részen a lakáshoz tartozóan biztosított.
Bevásárlási lehetőségek a kapun kilépve azonnal, valamint öt perc gyalogtávra az Etele Pláza, tíz percre az Eleven Center szolgáltatásai is igénybe vehetőek.
Így alapos ellátottsága mellett nyugodt, kertvárosias környezet - és hangulat - jellemzi.
Az ingatlan egy tizenkét lakásos társasház első emeletén helyezkedik el, békés szomszédsággal. A kétemeletes épületben lift nem épült, egy lépcsősor vezet fel a lépcsőházból. A társasházban zárt, ráccsal védett kapu biztosít további védelmet a bejáratnál.
Az épület az 1960-as évek legelején épült, jó állapotú, a közelmúltban szigetelt tégla társasház. A lakás három egymást követően épült lakóház közül a harmadik, legbelső, a Budaörsi út forgalmától legmesszebb eső társasházban található, hozzá az út az elkerített közös, kertes udvaron is megtehető gyalogosan érkezve. A proxy-belépővel használható gépkocsi bejárat közvetlenül a lakás előtt, a Szent Kristóf utcáról nyílik.
Az ingatlan alapterülete 54 m2, tájolása ÉK-ÉNy. Utóbbinak köszönhetően egész nap nagyon világos, napos. Az alaprajzon megadott méretű, két egymásból nyíló szobából, egy 4 m2-es, minden évszakban teljesértékűen használható, kényelmes beépített loggiából, egy előtérből, előszobából, fürdőszobából, konyhából és ez utóbbiban egy éléskamrából áll. Csendes saroklakás lévén egy-egy szomszéddal mindössze két fala határos. A lakás egyedi fűtéssel rendelkezik, villanyfűtéséről a szobákban két békebeli cserépkályha gondoskodik, melyek a mai napig eredeti formájukban használatban vannak.
Közüzemi költségei rendkívül kedvezőek.
Állapota jó, a legutóbbi részleges felújítás, benne a szobák tapétázása, a konyha kifestése tizenöt évvel ezelőtt történt. A társasház külső szigetelésére hat-hét éve került sor.
Az ingatlanhoz tartozik egy alagsori tárolóhelyiség is.
Ízlés szerinti kisebb felújítás, esetleges korszerűsítés mellett ideális otthon a csendet, nyugalmat, zöldövezeti elhelyezkedést, a budai fekvés melletti jó közlekedést keresők számára.
Ingatlanosok megkeresését köszönettel nem kérjük.
| Ár: | 97 700 000 Ft |
| Méret: | 54 négyzetméter |
| Azonosító: | 11629628 |
| Erkély mérete: | 4.00 négyzetméter |
| Emelet: | 1. emelet |
| Építőanyag: | Tégla |
| Fűtés jellege: | Egyedi |
| Ingatlan állapota: | Átlagos |
| Komfort fokozat: | Összkomfort |
| Építési év: | 50 évesnél régebbi |
| Elhelyezkedés: | Társasház |
| Tulajdonviszony: | Saját |
| Kilátás: | kertre néző |
| Kert: | Közös telek |
| Egész szobák: | 2 |
| Nappalik: | 1 |