Megvételre kínálok Budapesten a XV. kerületben, Újpalotán a Kőrakás Parkban, csendes, parkosított környezetben, 3 emeletes társasházban, kiváló tömegközlekedéssel egy 1. emeleti, 2 egész és 2 félszobás, 68 m2-es, összkomfortos, teljesen felújított, szép állapotú, kitűnő elosztású, ÉK-i fekvésű, erkélyes, parkra néző, világos, csúsztatott zsalus, nagyon világos lakást, akár teljes berendezéssel és bútorzattal.
A ház 1979-ben épült, a társasházban a lakóközösség tagjai nagyon barátságosak, a bejárat biztonsági beléptető rendszerrel védett. A főúthoz közel található, de mégis csendes a lakás, köszönhetően az előtte létesített parkolónak és az előtte és mögötte is található parkosított környezetnek. A lakást ideális fekvése miatt kedvező fényviszonyok jellemzik.
A lakásba a jó állapotú, hevederzáras bejárati ajtón jutunk be, a szobák elrendezését tekintve kitűnő elosztású, nagyméretű, ablakos konyhával rendelkező, északkeleti tájolású, világos lakásba érkezünk. A bejárattól az „L” alakú közlekedőben a két irányban járható 6,5 nm-es járólap burkolatú közlekedőből nyílnak a vizes helyiségek és a szobák, valamint a konyha. A járólapos előszobából közvetlenül jobbra a 8,3 nm-es, tágas, ablakos, szintén kerámia burkolatú, „U” alakban körben teljesen beépített és gépesített konyhába kerülünk. A közlekedőben a bejárattal majdnem szemben egy hatalmas, 34,5 nm-es, jobb oldalon faltól-falig, és mennyezetig futó hatalmas, tükrös, beépített, 80 cm mély gardróbszekrénnyel kialakított nappaliba jutunk. A nappaliból bal oldalon nyílik a 12 nm-es hálószoba amely a legkisebb szobával korábban ajtókapcsolatos volt, és könnyedén vissza is nyitható, a közlekedőből pedig a konyhával szemben a közlekedő végében találjuk a harmadik, szintén világos, 8,8 nm-es, laminált parkettás, hálónak, dolgozószobának vagy gyerekszobának is alkalmas helyiséget. A bejárati ajtó bal oldalán a hátsó szobáig az 1,5 nm-es, hasznos kamra, mellette a toalett és a külön nyíló 2,4 nm-es csempézett és járólapos, kádas fürdőszoba következik.
Műszaki jellemzők: a lakás 4 vízórás, (2-2 hideg-meleg vízóra a konyhában és a toalettben található), a lakás fűtése távfűtés egyedi méréssel, átalánydíja 19.800 Ft/hó minden hónapban, (így mindig van egy kis túlfizetés), a közös költség 22.000 Ft/hó, mely tartalmazza lépcsőház takarítás, biztosítás, világítás, felújítási alap, közös képviselet díját. A szemétszállítás díja 4.980 Ft/hó. A belmagasság szabvány szerinti 2,67 m. A laminált parketták gyárilag magasfényű és nagy kopásállóságú minőségi anyagok. A nyílászárók már korszerű szigetelt műanyag ablakok, redőnnyel és szúnyoghálóval szereltek, a fűtés korszerű, nagyméretű lapradiátorokkal történik. Az elektromos hálózat szintén minőségi anyagokkal lett korszerűsítve.
A lakást ideális elosztása és elhelyezkedése miatt elsősorban családosoknak vagy családalapítást tervezőknek ajánlom figyelmébe, de befektetésnek is megfelelő lehet, mert könnyen kiadható a külön nyíló szobáival, illetve bárkinek aki szép otthont keres, és saját elképzelései szerint szeretné a lakást tovább csinosítani, és az iskolák, óvodák és bevásárlási lehetőségek közelsége is fontos szempont számára.
Közlekedés:
A környék közlekedése, ellátottsága kiváló, számos buszjárattal (7, 7E, 8E, 108E, 133E, 96, 196, 296, 277, 979-es éjszakai járat) a város több pontjára könnyedén eljuthatunk, akár 20 perc alatt a belvárosba érhetünk. Iskola, óvoda, vásárlási lehetőségek, orvos, patika, játszótér pár perc alatt elérhető, mind a közelben megtalálhatóak. A bevásárlást (Lidl, Aldi, Spar, Tesco) és ügyintézést a nem messze lévő Pólus Center valamint az Ázsia Center segíti. Parkolás a ház előtt ingyenes. Az M3 autópálya percek alatt elérhető.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön mint érdeklődő, a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó Szalay Referencia Kft. általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához. E körben, az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatót. – We hereby inform you that You as an interested party, by calling the phone number mentioned in the advertisement, contribute to be your personal data – especially your name and phone number – handled and recorded safe and circumspectively by Szalay Referencia Kft. as advertiser. Hereby, you can learn our Privacy Policy.
Adatbázisunkban további több ezer ingatlanból választhat, hívjon bizalommal, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbbet!
Hitelre van szüksége? Teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére szakértő kollégánk. Kérje személyre szabott ajánlatunkat!
Ár: | 66 900 000 Ft |
Méret: | 68 négyzetméter |
Azonosító: | 11452839 |
Irodai azonosító: | 326960 |
Emelet: | 1. emelet |
Építőanyag: | Csúsztatott zsalu |
Fűtés jellege: | Távfűtés |
Ingatlan állapota: | Felújított |
Komfort fokozat: | Összkomfort |
Egész szobák: | 2 |
Fél szobák: | 2 |