Eladó telek/földterület Márkó 30 000 000 Ft

Leírás

Eladó egy kivételes adottságú, közművesítés alatt álló telek Márkó szívében!

A helyi építési szabályzatban Lf-4 besorolású telek, 30%-ban beépíthető, oldalhatáros épület elhelyezéssel, maximum 4,5 méteres építménymagasság a megengedett,
1db főépület és 1db melléképület helyezhető el, a lakóépületben 1db lakóegység létesíthető.
A terület jövője már most biztos alapokon áll:

-a víziközmű tervei elkészültek, a Bakonykarszt hivatalosan kiadta az engedélyt, a szerződés 2027. márciusig érvényes, így a munkálatok még az idei évben elkezdődnek.

- Az E-ON-nál 2025 decemberében aláírásra kerültek az áram igénylések, amelyet a szolgáltató vissza is igazolt. A szerződésben szereplő általános tájékoztatás szerint a hálózati bekötések legfeljebb 4 éven belül valósulnak meg, ugyanakkor lehetőség van
a kivitelezés előre sorolására egy meghatározott többletdíj fizetése mellett. A tulajdonosok részéről nyitottság mutatkozik az extra költségek finanszírozására.

Az önkormányzattal a polgári jogi szerződés megkötve, azt a főépítész és Márkó község Önkormányzata már el is fogadta, amely garantálja az alábbi fejlesztéseket:
• új út és járda kiépítése,
• csapadékvíz-elvezetés kiépítése,
• fásítás.

Ez az ingatlan 30 millió forintos áron érhető el, amely Márkó fejlődő infrastruktúráját és a folyamatban lévő beruházásokat figyelembe véve kiemelkedő befektetési lehetőséget jelent.

A telek központi, mégis csendes és nyugodt környezetben található, egy új parcellázású utcában, mindössze néhány percnyire Veszprémtől. Tökéletes választás mindazoknak, akik értékelik a jó megközelíthetőséget, a fejlődő környéket és a hosszú távú értékállóságot.

Ha építkeznél vagy befektetnél, hívj fel és beszéljünk a lehetőségekről!
+36 20 260 3519

Dream-Ing, Álomból-Otthont!

Telek/földterület részletei

Ár: 30 000 000 Ft
Méret: 1 466 Négyzetméter
Azonosító: 11591663
Irodai azonosító: 346474
Telek: 1466 Négyzetméter
Jelleg: belterület

Hasonló telek/földterület hirdetések

Eladó telek/földterület

Márkó

Eladó egy kivételes adottságú, közművesítés alatt álló telek Márkó ...

Hasonló telek/földterület hirdetések

Eladó telek/földterület

Márkó

Eladó egy kivételes adottságú, közművesítés alatt álló telek Márkó ...