Alacsony kamattal megérkezett a jenhitel
A jelenleg magánszemélyek által is elérhető hitelek közül - legyen szó akár lakás-, akár szabad felhasználású kölcsönről - a jenhitel a legolcsóbb választás. Az OTP Bank úgynevezett Világhitele a japán jen hektikus árfolyammozgásait gyors és költségmenetes devizaváltási lehetőséggel próbálja kiküszöbölni, sajnos hasztalan.
Nézzük egy konkrét példán keresztül, hogy miért éri meg a japánhitelt választani és mik a kockázatok:
Hitelünk összege 10 millió forint, amit 15 évre akarunk felvenni. Az OTP Bank hirdetménye szerint az első évben akár 2,01 százalékos teljes hitelköltséggel is megúszhatjuk a dolgot, ugyanakkor a második évtől emelkedik a kamat, ezért ha az egész futamidőt vizsgáljuk érdemes 4 százalékos THM-mel számolni. (Ha nem az akciós „Termékcsomagot” választjuk, akkor a jenhitelre már az első évben 4,2 százalékos a THM.)
Svájci frank hitelnél a mostanában elérhető legjobb átlag THM 6 százalék környékén van. Ezekkel a feltételekkel a jenhitel havi törlesztőrészlete 74.000 forint, a svájci frankos hitelé pedig 84.400 forint, tehát a jenhitel nyeri a versenyt.
Árfolyamkockázat
A jenhitel árfolyamkockázata azonban sokkal nagyobb, mint a svájci hitelé. Ha csak az idei évet nézzük, elképesztő hullámzása volt a jennek a forinttal szemben. Január elején 100 japán jen középárfolyama 165 forint volt, július közepén 145, míg augusztus végére ismét 165 forint. Ez azt jelenti, hogy ha a fent részletezett hitelt júliusban vesszük fel, akkor augusztusban a 74.000 forint helyett rögtön 87.000 forintra ugrik a törlesztés és ez már rosszabb, mint a svájci frank hitel törlesztőrészlete.
Persze a japán jen gyors árfolyamváltozásai azt is eredményezhetik, hogy a törlesztőrészlet váratlanul csökken.
Van költsége az átváltásnak
Egy hirtelen árfolyamromlás okozta pánik enyhítésére találták ki az OTP-nél, hogy hitelünk devizaneme szabadon változtatható, akár havonta is, mindenféle költségek nélkül. Ezért hívják a konstrukciót Világhitelnek.
Az átváltásnak ugyan külön költsége (pl.: szerződésmódosítási díj) nincs, azonban önmagában az átváltás is költséggel jár. A hitel devizaneme lehet forint, svájci frank, euró vagy japán jen. Azt OTP Bank Nyrt. kommunikációs osztálya, az ingatlanok.hu kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy az úgynevezett konverziós marzs különbség miatt felmerült többlettartozását az ügyfél a futamidő alatt, az új devizanem törlesztőrészleteiben fizeti meg.
Az átváltással veszteségeinket realizáljuk
Tegyük fel, hogy japán hitelünk részletei nem várt mértékben terhelik meg pénztárcánkat, tahát a jen árfolyama erősödik. Ebben az esetben a hitelátváltás rögtön veszteséget okoz, hiszen kedvezőtlen jen árfolyamon átváltani az egész tőketarozást a kockázatok realizálását jelenti. (Korábbi cikkünk: Mikor érdemes visszafizetni a devizahitelt?)
A hitelátváltás lehetősége, tehát nem enyhíti a veszteségeket!
Ennek megfelelően ezt az alacsony kamattal ketyegő hitelt csak annak ajánljuk, akinek van gyomra a kockázatviseléshez, ugyanis tény és való, megfelelő körülmények közt ez lehet a legolcsóbb hitel a magyar piacon. Lényeg, hogy a hitelt a japán jen leggyengébb pillanatában kell felvenni.
És, hogy ez mikor van? Sajnos, ebben még az elemzők közt sincs mindig konszenzus.
Kapcsolódó cikkek:
$$32$$
$$31$$
$$34$$