Kamatot emelt a svájci jegybank
Az alpesi országban folytatódott a kamatemelési periódus, ezzel megnövelve a magyar hitelfelvevők havi költségeit is. Nagyjából ezer forinttal lesz drágább egy átlaghitel.
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) közleményében kiemeli, a nemzetközi pénzpiacok bizonytalanságai ellenére Svájc gazdasági növekedése az előrejelzések szerint alakul, miközben az inflációs nyomás némileg emelkedett elsősorban az olaj árának drágulása, valamint az import árak emelkedése miatt.
Az SNB is megerősíti, hogy az utóbbi időszakban sok inflációt befolyásoló tényező bizonytalanná vált, ezért a további kamatdöntések iránya bizonytalan.
A svájciak figyelmeztetnek
Az SNB döntésének indoklásában külön kiemeli, hogy a svájci frank pénzpiacán érdekelt, így svájci frank alapú hitellel rendelkező szereplőknek továbbra is számítaniuk kell a deviza árfolyamának volatilitására. Magyarul az árfolyam hullámzó marad, ahogy azt az utóbbi időszakban is lehetett tapasztalni.
Mennyit vesztünk a döntéssel?
Ha csak a forrásköltséget nézzük, akkor egy átlagosnak tekinthető 20 évre felvett 10 milliós hitelnél a törlesztőrészletek hozzávetőlegesen 1 400 forinttal emelkednek (6%-os THM-ből kiindulva – a szerk.). Fontos azonban megjegyezni, hogy a kamatemelés hatására a svájci frank árfolyama is emelkedhet, és ez ugyancsak emelheti a törlesztőrészletek összegét.
Kapcsolódó cikkek:
$$34$$