Budapesten találkoznak az európai ingatlanosok

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Negyven kiállítóval - az európai országok mellett amerikai, kínai, namíbiai részvétellel - nyílt meg csütörtökön a RealEast Expo Budapesten a Syma csarnokban.

Az eseményt megnyitó Borsi László, az Ingatlan Parlament elnöke elmondta, hogy a kiállítást az AL Holding és Gyula város önkormányzata támogatja, ez utóbbi szombaton vendégül látja a részvevőket, bemutatva fejlesztési ajánlatait.

A kiállítást kísérő konferencián Bujdosó Sándor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy a 2012-ig ingatlanfejlesztésre fordítható 8 ezer milliárd forint elosztására a kormány törvényjavaslatot készít, hogy kizárja a döntők és a felhasználók összefonódását. A minisztérium a kiállításon a panel programot mutatja be.

A fenntartható városfejlesztésről beszélt Fegyverneky Sándor országos főépítész. E körbe sorolta a városok történelmi karakterének megőrzését, a városon belüli elkülönült zónák (ipari-, kereskedelmi-, lakó övezetek) megszüntetését, de a nemrégiben jogszabályba foglalt biológiai aktivitás megőrzését is.

Több európai ország nemzeti ingatlanszövetségének elnöke is felszólalt a konferencián. Paul Rolland, a Francia Ingatlanszövetség, az Európai Ingatlan Tanács elnöke elmondta, a közvetítők száma Franciaországban 24 ezer, ők az éves lakás adásvételek felében közreműködnek, a másik fele közvetítés nélkül köttetik.

Lubomir Kardos, a Szlovák Ingatlanszövetség elnöke azzal érzékeltette hazája pezsgő építőiparát, hogy az ország valamennyi toronydaruja foglalt, Ausztriából kell ilyen eszközt kölcsönözni. Szlovákiában nincs adásvételkor illeték, viszont jövedelemadót kell fizetni a vételár után. A lakások adókötelesek, ez a bevétel a helyi önkormányzatot illeti.
A Real East Expo megnyitóján jelen voltak még Luxemburg, Finnország és Olaszország Ingatlanszövetségeinek elnökei is.