Giselle Bündchen tudja, hogy kell befektetni

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A szupermodell 2002-ben vette New York-i penthouse lakását 3 millió dollárért, amit most 11 millióért árul, hogy összeköltözzön a New England Patriots irányítójával. A 8 millió dolláros nyereség annak ellenére sem elhanyagolható, hogy Bündchen tavaly 33 millió dollárt kuporgatott össze. A brazil hölgynek idén nem ez az első sikeres ingatlanügylete.

Persze Giselle Bündchen ingatlaneladásai mögött nem a hideg és számító befektetőt kell keresni, hanem a családra vágyó fiatal nőt. Leonardo Di Caprio egykori párja ugyanis összejött a New England Patriots háromszoros Super Bowl bajnok irányítójával, Tom Brady-vel.

Két milliárd forintos kilátás (forrás: Corcoran) Klikk!

Az ügy pikantériája, hogy a futballsztárnak nemrég született gyermeke az „Én a robot” című film női főszereplőjétől (Bridget Moynahan). A 27 éves Giselle szerint Tom kiváló apa, ezért ő is gyermeket szeretne Amerika hősétől. Ehhez viszont egy tetőtéri penthouse lakás nem a legalkalmasabb környezet.

A manhattani leánylakás 175 négyzetméteres lakóterülettel és egy 250 négyzetméteres full-panorámás terasszal rendelkezik. A két hálószobás, háromszintes lakóegység olyan extrákkal van ellátva, mint a valódi kandalló, brazil fából készült padlózat, két márvány fürdőszoba és két jakuzzi. A modell pár hónappal ezelőtt még csak bérlőt keresett, mostanra viszont olyannyira biztos szerelmében, hogy egy jókora közös házat vesz Tom Brady-vel New York kertvárosias részén.

Lépjen be Büdchen egykori házába! Nézze meg képgalériánkat! (forrás:Sothebys)

Áprilisban Giselle már túladott egy ingatlanon, amin ugyancsak keresett néhány milliót. Los Angeles-i házát még 2000-ben vette 1,8 millió dollárért. A 400 négyzetméteres hacienda stílusú ingatlan közel 4 millió dollárért kelt el.

Wall Street Journal/ New York Post

Kapcsolódó cikkek:
$$54$$
$$55$$
$$56$$