Hamis igazolással csaltak ki szocpolt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kettő és négy év közötti szabadságvesztésre ítélte első fokon a városi bíróság azt a négy férfit, akik tizenegy Lentiben élő cigány család ügyében szociálpolitikai csalást követettek el. A még félkész állapotban sem lévő házakat egy szakértő 85%-osnak igazolta, így közel 30 millió forintot csaltak el.

A roma családok 2002-ben a gyermekeik után járó szociálpolitikai támogatás igénybevételével könnyűszerkezetes lakások építésével bíztak meg egy építési vállalkozót.

Egy komlói építési szakértő a 18 és 40 százalékos készültségű házakat 85 százalékosnak igazolta, így az építési vállalkozók a szociálpolitikai támogatás teljes összegét, 29,8 millió forintot fel tudtak venni.

A tizenegy félkész állapotban lévő ház mintegy fele ma is üresen áll, állaguk folyamatosan romlik. A családok régi viskóikban vagy rokonoknál húzódnak meg.

A Lenti környéki máhomfai lakásokban a tető és az oldalfalak lyukasak, a szigetelőanyagként használt fólia és üveggyapot szétszórva hever. Ezeket a lakásokat már akkor sem lehet rendbe hozni, ha a befejezéshez valamilyen módon sikerül pénzt szerezni.

forrás: MNO/Zalai Hírlap

Kapcsolódó cikkek:
$$12$$
$$15$$