Ahol a csapból is termálvíz folyik
Cordia Thermal Zugló néven több ütemből álló lakóparkot épít a főváros XIV. kerületében a Cordia Magyarország Zrt. Az összesen mintegy 20 milliárd forintos beruházás az Egressy út-Miskolci utca-Mogyoródi út- Fischer István utca által határolt területen valósul meg.
Az ingatlanfejlesztés egyik különlegessége, hogy egyedi módon használja fel a természet kincseit, hiszen a lakásokba bevezetik a telken feltörő termális vizet, melyet a szomszédos Paskál fürdő is hasznosít.
Az első ütemben a lakópark 4 épülete készül el. A 28-125 négyzetméteres lakásokat átlag 360 ezer forint négyzetméterenkénti áron értékesíti a Cordia. Az építkezés még az idén elkezdődik, átadása 2009. I. félévében várható.
Klikk a képre!
|
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy fiatal családok és az idősebbek keresik a lakásokat és főleg a tágasabb, nappali+3 hálószobás, 75-85 m² szobás lakásokat vásárolják, e mellett a 60 m² körüli 2 hálószobás teraszos lakások is keresettek. A vásárlókra jellemző, hogy jelenleg is Zuglóban laknak, kötődnek a környékhez, lokálpatrióták.
A második ütemben a tervek szerint „Day Spa” centrumot is kialakít a társaság a lakópark területén, ahol minden olyan kényeztetési forma, mint masszázs, oxigénterápia, szauna, szolárium, különböző fürdőterápiák fellelhetők lesznek.
A lakások fürdőszobáiba bevezetett 36-38 fokosra hűtött termálvíz 2005-ben „természetes ásványvíz/gyógyvíz” minősítést kapott. Ezt az 1700 méter mélyből érkező, 70 celsius-fokos vizet használják a lakóparkban.
A Paskál vize az emberi szervezetre jótékony hatású kémiai elemeket, vegyületeket - kalcium, magnézium, hidrogénkarbonát és nyomelemeket tartalmaz. Mozgásszervi, izületi megbetegedések kiegészítő kezelésére, immunrendszer erősítésére gyulladáscsökkentő hatása miatt pedig, bőrgyógyászati, idült nőgyógyászati, urológiai megbetegedések gyógyítására, valamint műtét, sérülés utókezelésére is alkalmas.
A gyógyító hatású vízhez balneológus szakértők által elkészített használati útmutatót kap minden leendő lakástulajdonos.
Kapcsolódó cikkek:
$$79$$
$$75$$