Ingatlanos szépségverseny volt a Lakásvásáron
A szeptemberi Budapesti Lakásvásáron a standok körül sürgő-forgó hölgyek két szépségversenyre is elegendő emberanyagot jelentettek volna, ennek ellenére az ország legnagyobb ingatlanpiaci rendezvényének szervezői úgy döntöttek, hogy maradnak a kaptafánál, és a kiállítók egyedi építésű standjairól kérik ki a szakújságírók véleményét. Eredményhirdetés következik!
Kiállítóink évről-évre szebb és impozánsabb megoldásokkal lepik meg a látogatókat, ezek között igazán nehéz volt a három legpompásabbat kiválasztani. A Lakásvásár Média Csoport az újságírók véleménye alapján hirdetett végeredményt. A három stand három különböző stílust képvisel, egymástól merőben eltérő erényekkel – áll a Lakásvásár szervezőinek közleményében.
A harmadik legmutatósabb kiállítói helynek a Kulcs Magazin, hajót formázó építménye találtatott. A Kulcs hajója a vidámságot, a gondtalanságot, a karibi miliőt varázsolta a kiállítói térbe – hangzik az indoklás. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a Kulcs standján ingyen mérték a koktélokat szeptemberben, ami ugyancsak vonzó lehetett az újságírók számára.
|
A harmadik helyezett (Klikk a képre!)
|
Második lett a Home Center „Kerek a világ” kreációja, mellyel látványban és technikában egy eddig nem ismert színt hozott a vásári forgatagba. A stand egyébként a Budapest 360 nevezetű megaprojektet hirdeti.
|
Egyszerű formák (Klikk a képre!)
|
Az ötéves Lakásvásár 11. budapesti állomásának stand-szépségversenyét a Jazz Loft nyerte. A „szépségkirálynő” minden bizonnyal a formák, színek harmóniájával és a zene hangulatával nyűgözte le a szavazókat.
|
Élőzene a nyertes standon (Klikk a képre!)
|
Bónuszként pedig lássuk azt a bizonyos emberanyagot, melyből szerkesztőségünk ezeket a hölgyeket találta a legmegnyerőbbnek, persze nem véletlenül.
|
Micsoda ajándék! (Klikk a képre!)
|
A Budapesti Lakásvásár legközelebb tavasszal várja az érdeklődőket!
Addig is elsősorban csongrádi olvasóink figyelmébe ajánljuk a Lakásvásár-Roadshow országos rendezvénysorozat következő, szegedi állomását. (Helyszín: Szeged, Mars tér Időpont: 2007. november 24-25.)
Kapcsolódó cikkek:
$$57$$
$$109$$



