Hamis személyivel adtak el lakást Nyíregyházán

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Négy lakáscsaló előzetes letartóztatásba helyezését rendelte el a Nyíregyházi Városi Bíróság pénteken. A három férfi és egy nő a gyanú szerint más otthonát adta el - közölte a megyei bíróság elnökhelyettes sajtószóvivője. A gyanúsítottak hamis személyi igazolványt készíttettek egy lakástulajdonos nevére, s azt felhasználva adták el házát hatmillió forintért.

A vételárból a vevő 5,5 milliót ki is fizetett nekik, mielőtt a szerződést megkötötték volna - mondta Nyakó Zsuzsanna. A bírónő hozzátette: a csalók közül ketten büntetett előéletűek, egyikük ellen jelenleg is folyik eljárás két ügyben is a nyíregyházi rendőrkapitányságon, illetve a városi bíróságon, s az utóbbinál ugyancsak csalás vétsége miatt.

Az előzetes letartóztatást elrendelő bíróság szerint tartani lehet attól, hogy az érintettek nem jelennek meg a hatóság előtt, illetve megnehezíthetik az eljárást, s enyhébb személyi szabadságot korlátozó intézkedéssel nem lehet ellenük a vizsgálatot eredményesen lefolytatni. Az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyeként a bíróság a megyei büntetés-végrehajtási intézetet jelölte ki; a határozat ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, így az nem jogerős - jegyezte meg a szóvivő bíró.

Kapcsolódó anyagok:
$$104$$
$$105$$