Űrbe megy a kommunizmus, ezért hatezren költözhetnek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Több mint hatezer embert telepítenek át a Kína déli részén lévő Hajnan üdülőszigeten, hogy helyet teremtsenek az ország negyedik űrrakéta-indító állomásának építéséhez. A létesítmény mellett a NASA mintáját követve egy látogatóközpont is helyet kap, amely a kitelepítettek közül sokaknak adhat új munkahelyet.

A trópusi szigettartomány közigazgatási központjától 60 kilométerre délre fekvő Vencsang közelében épülő bázis várhatóan 2012-re készül el, az 1200 hektáros építési területen élő hatezer embert pedig máshová költöztetik el - közölte Jan Csen, Vencsang polgármestere.

Hajnan (forrás: hainan.mconet.biz)


Kína eddig kiképzett tizennégy űrhajósa kommunista alapszervezet létrehozását tervezi az űrben. Az űralapszervezet egyelőre nem tervez különösebb akciókat "csak a Földön is megszokott tevékenységeket folytatnánk az űrben" - nyilatkozta Jang Li-vej, az első kínai űrhajós, aki jó eséllyel pályázik az alapszervezet titkári posztjára. (index.hu)

Mennek alapszervezetet alapítani

A város alacsony tengerszintfeletti magassága és az Egyenlítőhöz való közelsége kedvező a hordozórakéták kapacitásának és a műholdak élettartamának növelésére.

A múlt héten szerdán útjára bocsátott első kínai Hold-szondát a szárazföldön található három kilövőállomás egyikéről, a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi (Xichang) műholdkilövő-állomásról indították el.

A Föld tengely körüli forgását kihasználva azonban az Egyenlítőről indított rakéták a leggazdaságosabbak.

Az észak-kínai Kanszu tartományban 1958-ban épült fel az első kínai rakétaindító állomás, amelyet Sanhszi tartomány közigazgatási központjában, Tajjüan városban valamint a dél-kínai Szecsuán tartományban található, Hszicsang-beli központ követett.


Kapcsolódó anyagok:

$$153$$
$$150$$