Bumm: tíz százalékkal több új lakás, mint tavaly (KSH)
A használatba vett lakások száma 10%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 5%-kal volt több, mint 2006 első háromnegyed évében. Bérlakás ugyanakkor szinte egyáltalán nem épül az országban és az egyéb épületek (oktatás, egészségügy, kultúra, ipar) száma is drasztikusan csökkent – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentésében.
Az év első kilenc hónapjában 20 és félezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt és közel 33 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt.
A vállalkozások térnyerésével a lakásépítő piac két szereplőjének súlya közelít egymáshoz. 2007 első kilenc hónapjában az új lakások több mint felét építették természetes személyek, 46%-át pedig vállalkozások.
Kisebb lakások
Ezzel párhuzamosan a kislakások száma növekszik. Az épített lakások átlagos alapterülete Budapesten 64 négyzetméter, ami 5 négyzetméterrel kisebb, mint 2006-ban volt és 23 négyzetméterrel elmarad az országos, 87 négyzetméteres átlagtól. A fővárosi lakások túlnyomó része (86%) értékesítési céllal épült – áll a KSH gyorsjelentésében.
A kislakások további térnyerése, illetve az eddiginél is kisebb méretű lakások építésének szándékára utalnak a fővárosi adatok.
Közép-Magyarország az első
Az új lakások közel fele (47%-a) a Közép-Magyarországi régióban kapott használatbavételi engedélyt, s a kiadott új lakásépítési engedélyek is hasonló (49%) területi koncentrációt mutatnak.
Budapesten és Pest megyén kívül a legtöbb új lakás Hajdú-Biharban épült – 1286 darab.
Továbbra sem épül önkormányzati bérlakás
A tavalyi év első 9 hónapjában mindössze 196 önkormányzati bérlakást sikerült felépíteni. Ezt a számot az önkormányzatok "bravúros" teljesítménnyel idén sajnos alulmúlták 87 darab lakással. Budapesten kívül idén egyetlen városban sem építettek bérlakást a KSH adatai szerint!Egyéb épület nem épül
A nem lakóépületek kategóriájában több mint 2,3 millió négyzetméter a beépítésre szánt terület, ez 18%-os csökkenést jelent. Az ipari, mezőgazdasági épületek tervezettterülete alig éri el az előző évi háromnegyedét, és egyötöddel visszaesett az oktatási, egészségügyi, kulturális célokat szolgáló épületek együttes területe is.
A Fidesz örül is meg nem is
Mádi László, a Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének vezetője elmondta, a használatbavételi engedélyek és az új építési engedélyek száma fontos adat, növekedésük örvendetes, ugyanakkor látni lehet, hogy az ország területi kettészakadása ezekben az adatokban is jól fellelhető.Szintén gondnak tartják a Fidesznél, hogy a budapesti lakásméretek jelentősen elmaradnak az országos átlagtól, holott a kislakások a családok számára 2-3 gyermek esetén nem tudnak otthont biztosítani.
Mádi László kitért arra, hogy 2004 és 2006 között az átadott lakások száma negyedével csökkent, így ahhoz képest most "egy kis előrelépés szemtanúi vagyunk", az adatok a tendencia megfordulását azonban még nem bizonyítják. (MTI)
Kapcsolódó anyagok:
$$162$$
$$158$$
