Csányi szerint a magyar bankok bekeményítenek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az USA másodlagos jelzálogpiacáról elindult válság jövőre fogja elérni csúcspontját, mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a II. bankkonferencián Visegrádon. Csányi Sándor, OTP-vezér szerint az a szerencsénk, hogy a magyar bankrendszer tradicionális. Ezzel együtt a jelzálogpiaci válságnak köszönhető pozitív fejleménynek nevezte, hogy a hazai hitelintézetek is ismét jobban odafigyelnek a kockázatokra, a hitelezési rizikókra.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke aláhúzta, a jelzálogpiaci válságnak nincs közvetlen hatása a magyar bankrendszerre. Ezzel együtt kifejtette, a monetáris politikára napjainkban úgy hat az USA jelzálogpiaci válsága, hogy a világ pénz- és tőkepiacain a befektetők bizalmatlanok lettek, magasabb kockázati felárat követelnek meg egyes régiók, államcsoportok, így például a feltörekvő piacok államai által kibocsátott értékpapírok esetében.

Egy laikusok számára is érthető magyarázat

Az amerikai jelzálogpiaci válságot alapvetően a hozamok iránti "mohó étvágy" váltotta ki és gerjesztette. Hozzávetőleg tíz éve, azaz 1997-98 táján jelentek meg az első úgynevezett átstrukturált értékpapírok. Ekkorra tehető az, hogy a bankok, illetve a bankcsoportok az alacsony kamatozású bankbetétek helyett a hitelek egy részét "összecsomagolták" és az így összepakolt kölcsönökre alapozva értékpapírpiaci instrumentumokat dolgoztak ki – mondta Király Júlia.

Ezeket az "átcsomagolt" értékpapírokat aztán már magasabb hozammal kínálták a befektetőknek, mint a bankbetétek kamatait és azok hamar népszerűvé váltak az értékpapír-piacokon. A probléma azonban ott keletkezett - elemezte Király Júlia -, hogy a későbbi befektetők már egyáltalán nem láttak rá az értékpapírok alapjául szolgáló jelzálogkölcsönök kockázataira, azaz a jelzálogpiaci rizikó szétterült a világ pénzpiacain.

Király Júlia ezt az értékapírosítási szisztémát "keletkeztető és szétosztó modellnek" nevezte, amelyben nem csak a kockázatok optimális szétterítését, hanem az ezzel együtt járó esetleges sokkok gyors továbbterjedését is elősegítette az észak-amerikai bankrendszer.

Vigyázat Európa!

Az MNB alelnöke szerint az elmúlt években Európában is alacsony volt a "kamatkörnyezet", viszont a bankokkal szemben a tulajdonosok részéről magas volt a jövedelmezőségi elvárás, így a hitelintézetek lazítottak hitelezési követelményeiken, normáikon, különösen a lakossági kölcsönök esetében.

Vigyázat Magyarország!

Véleménye szerint azért kell különösen figyelni a magyar bankrendszerben is erre az amerikai modellre, mert erőteljes növekedési elvárások figyelhetők meg a magyarországi bankokkal szemben is. Bár jelenleg még mindig jól jövedelmező a pénzügyi szektor, a magas tulajdonosi hozamelvárások miatt kevésbé figyelnek majd a jövőben a kockázatokra, lazulhatnak a hitelezési standardok, ez az utóbbi években megfigyelhető volt mind a lakás alapú, mind a szabad felhasználású jelzáloghitelezésben.

Csányi örül, hogy eddig egyszerű hitelekkel kereskedett

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint kedvező az, hogy a magyar bankszektor tradicionális bankpiacnak mondható. "Boldog vagyok, hogy eddig egyszerű hiteltermékekkel kereskedtünk" - húzta alá Csányi Sándor. Elmondta, az elmúlt időszakban a bankrendszeren belül a betétek és a hitelek kamatai közötti rés csökkent, ez nagyobb versenyre ösztönözte a hitelintézeteket.

Az OTP elnök-vezérigazgatója kiemelte, talán a jelzálogpiaci válságnak köszönhető az a pozitív fejlemény, hogy a hazai hitelintézetek is ismét jobban odafigyelnek a kockázatokra, a hitelezési rizikókra.

Még több bankfiók nyílik

A legnagyobb hazai bank első számú vezetője kiemelte, a verseny erősödik a bankszektorban, ez például egyrészt a fiókok számának növelésében, másrészt például az internetes, illetve a mobilbanki szolgáltatások egyre nagyobb arányú terjedésében figyelhető meg. Csányi Sándor elmondta, a fiók kiépítési kényszer már napjainkban is nagy hatással van a bankokra, míg most egymillió lakosra 328 fiók jut, addig 2009-ben várhatóan már 373.

Kapcsolódó anyagok:
$$96$$
$$92$$