Megszállott: WC alakú házat épít egy koreai képviselő
Sim Jae-Duck egy mellékhelyiségben született, megalapította a Dél-Koreai Toalett Szövetséget és most egy WC alakú házat épít 1,6 millió dollárból. A mellékhelyiségek tisztaságáért harcoló parlamenti képviselő egy világszervezet létrehozásán is munkálkodik, ugyanis adatai szerint évente 2 millióan halnak meg a koszos WC-k miatt, 2,6 milliárd embertársunk pedig még mindig toalett nélkül éli mindennapi életét.
A tiszta WC-kért harcoló Sim egyébként nem véletlenül látta meg először a napvilágot egy mellékhelyiségben. Édesanyja a nagymama javaslatára választotta az otthonszülés eme érdekes formáját, ugyanis a helyi hiedelmek szerint a WC-n szülés szerencsét hoz.
Sim urat a mellékhelyiségek iránti vonzalom egész életében elkísérte. Tisztasági programjának köszönhetően 1995-től még polgármesternek is megválasztották szülővárosában. Hét évig tartó regnálása alatt Suweon nyilvános toalettjei teljesen megújultak.
A program sikerén felbuzdulva Sim megalakította a Dél-Koreai Toalett Szövetséget és belevágott egy WC alakú ház felépítésébe, mely napokon belül elkészül. A nemzetközileg is jól ismert formákkal operáló családi ház különlegessége a grand, avagy központi mellékhelyiség, mely a ma ismert legkorszerűbb technológiával van felszerelve.
|
Egy 419 négyzetméteres WC (forrás: freshome.com) Klikk a képre!
|
Az egyedülálló épület megnyitásának apropóján a 74 éves parlamenti képviselő fejébe vette, hogy megalakítja a Nemzetközi Toalett Szövetséget is. Szingapúrban egyébként már létezik egy hasonló szervezet, mellyel Sim mindenképp együttműködést szeretne kialakítani. Ez persze nem is csoda, hiszen ilyen kényes témában nem túl célravezető a zavarosban halászni.
forrás: yahoo.com
Kapcsolódó anyagok:
$$174$$
$$155$$
