Nézze meg 2007 legjobb és legszebb épületeit!
Tegnap adták át az idei év Média Építészeti Díjat. Az építészfórum.hu szervezésében megtartott eseményen a zsűri és a közönség szavazatai alapján négy tervezőcsapat vihetett haza díjakat.
Az epiteszforum.hu által szervezett esemény díszvendége, Csete György építész 70. születésnapja alkalmából egyfajta életműelismerést kapott, egy csokor virág, némi bor és vers formájában. Az ünneplés után sem maradt észrevétlen az idős építész, a zsűrizés közben többször is szót kért, hogy elmondhassa pozitív élményeit a jelenlévő projektekről és tervekről.
|
Ópusztaszeri jurták, Csete György és Dulánszky Jenő alkotása (Klikk a képre!)
|
A zsűri véleményét idén két elismert építész szakíró – Wesselényi-Garay Andor és Martinkó József – néhol csípősre sikerült kritikái egészítették ki, ami újabb színt hozott az amúgy sem unalmas esemény menetébe.
A zsűrizés folyamata minden bemutatott terv és épület esetében is a tervezők két perces prezentációjával kezdődött, ezt követően a zsűri tagjai pontozással szavaztak, és elmondhatták véleményüket az adott pályaműről. A szakmai bírálók nem szólhattak bele a szavazásba, így biztosítva a laikusnak számító újságírók véleményszabadságát.
Az interneten szavazó szakemberek és a zsűri véleménye néhány pont eltéréssel szinte megegyezett, ezzel bizonyítva azt, hogy ha keveset is, de mindenki ért az építészethez.
Szakmai díj
Az építészfórum szakmai olvasói Rudnai Eszter diplomamunkáját, egy Valenciába álmodott fürdőépület tervét tartották a legjobbnak, amit az oklevélen kívül az OCÉ Hungária Kft. egy vásárlási utalvánnyal honorált.
|
Rudnai Eszter:fürdő Valneciában (forrás:epiteszforum.hu) Klikk a képre!
|
Közönségdíj
Az index.hu olvasói az idei év legszebb épületére adhatták le voksukat. Az eredmény nem volt meglepő, az előző évekhez hasonlóan ismét egy családi ház nyerte el az internetezők tetszését. Páricsy Zoltán – az indexen csak „hobbitszállásnak” titulált – visegrádi családi házáért Vitra vásárlási utalványt és elismerő oklevelet kapott.|
Páricsy Zoltán alkotása (forrás:epiteszforum.hu) Klikk a képre!
|
A legjobb terv
A tervek közül a zsűri a 4ARCh építészcsoport tervét hozta ki győztesnek. A Pilisvörösvár határába tervezett városi uszoda és sportcsarnok látványtervei megosztották a laikus és a szakmai zsűri véleményét, azonban ebben az esetben is a zsűri szava döntött. Nyereményük egy Hansgrohe ajándékcsomag volt.|
Városi uszoda, Pilisvörösvár (forrás: epiteszforum.hu) Klikk a képre!
|
Média Építészeti Díja
A Média Építészeti Díja megépült projektek kategória győztesének az Enersys vállalat székházát kiáltották ki, melynek tervezői, Nagy Csilla és Tóth Zoltán legelsőnek mutatták be épületüket, azonnal el is hódítva szinte minden zsűritag tíz pontos szavazatát. A díjon felül a Nemetschek egy komplett tervezőszoftver-csomagját kapták a fiatal építészek.|
Nagy Csilla, Tóth Zoltán: Enersys székház (forrás: epiteszforum.hu) Klikk a képre!
|
A rendezvényt a Raiffeisen Ingatlan Zrt., az OCÉ Hungária Kft. és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
forrás: Építészfórum
Kapcsolódó anyagok:
$$155$$
$$151$$




