Városrombolás a kormányzati negyed ürügyén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Nyugatival kapcsolatban eddig csak rossz és még rosszabb elképzelésekről lehetett hallani, a tervezők városromboló ötleteik következményeit nem mérték fel. A vonatok csarnokon kívülre helyezésének terve és Rákosrendezőre telepítésének ötlete egyaránt káros elképzelések, bár kétségtelenül különböző mértékben – tiltakozik a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).

A VEKE ezúton tiltakozik a Nyugati pályaudvar tervezett kitelepítésének minden forgatókönyve ellen és felszólítja a Kormányt, hogy adja fel a ma is nehézkés budapesti elővárosi közlekedés rombolására vonatkozó terveit.

 

Átszállási problémák


A Nyugati pályaudvarra Budapest fontos elővárosi vasútvonalai vezetnek be Esztergom, a Dunakanyar és Cegléd felől. Naponta több tízezer ember érkezik munkába, iskolába, illetve délután utazik haza lakhelyére.

Jelenleg ezek azt utasok a vonatról könnyen átszállhatnak mind a metróra, mind a 4-6-os villamosvonalakra.
Mindezek az adottságok, és a közelmúltban bevezetett ütemes menetrend teszi lehetővé, hogy ezeken a vonalakon a vasút ma valós alternatívája az autózásnak.

Az index.hu-nak Láng Balázs, a kormányzati negyed kommunikációs felelőse azt nyilatkozta, hogy létrehozták az úgynevezett Programalkotó Fórumot, mely arra hivatott, hogy megvizsgálja, miképp lehet rehabilitálni a Nyugati csarnoka mögött lévő 30 hektáros területet. A francia AREP vasúttársaság részvételével működő testület jövő év elejére áll elő javaslatával a pályaudvar kiváltására. Láng valószínűnek tartja, hogy felülépítéssel fogják bevezetni a vonatokat a területre, de az pontosan nem derült ki, hogy a megálló közvetlenül a mostani csarnokhoz vagy esetleg kijjebb kerül.
Nem kétséges, hogy ha a sajtóban megjelent tervek bármelyike megvalósul, akkor a ma vonatot használók egy része autóba ül majd, tovább terhelve a fővárosba bevezető utakat. A kényszerből a közösségi közlekedésnél maradók pedig naponta 20-30 perccel többet lesznek kénytelenek utazással és átszállásokkal tölteni.

A világon példa nélkül álló beruházás valósul majd meg: sok milliárd forint elköltése után a közlekedők lassabban és kényelmetlenebbül jutnak majd el úticéljukhoz!

Európában mindenütt fejlesztik az elővárosi vasúti közlekedést, itthon azonban a tettek és a szándékok rombolást mutatnak, a korábbi ígéretekkel ismét szöges ellentétben.

Biztonsági kérdések?


Érthetetlen az a gondolkodásmód mely szerint a Nyugati pályaudvar vonatainak azért nincs helye a kormányzati negyed környékén, mert biztonsági okokból kockázatot jelentenek, a vasút "nem fér" meg a negyed mellett, miközben Brüsszelben, az EU negyedben remekül élnek egymás mellett az EU hivatali épületei és a vasútvonal földalatti állomása.

Helytelenek a Nyugati pályaudvar csarnokának kiürítésére és bennük "közösségi tér" létrehozására irányuló tervek alátámasztására felhozott külföldi példák. Létezik számos olyan átépített pályaudvar Európában, melynek korábbi csarnoka már nem az eredeti funkciójában működik, de ez nem megy az érintett állomásokon a vasúti funkció kárára. A példának állított állomások (pl. a madridi) átépítésekor a megközelíthetőség, a vonat-metró átszállási viszonyok éppenhogy javultak, míg a Nyugatit érintő tervekben erről szó sincs!

A grandiózus tervek készítésekor a tervezők csak egy valamiről feledkeztek meg: az élhető városról. Ha a jelenlegi elképzelések megvalósulnak a kormányzati negyedért nagy árat fizet szinte minden budapesti és Budapestre utazó polgár, a károkozás jelentős. Világvárost akarunk építeni, miközben nem vesszük észre: újabb szögeket ütünk a város koporsójába.

Kiadó: Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (OS)

Kapcsolódó cikkek:

$$170$$
$$119$$