Kormányzati negyed: alulbecsülték a bontási költségeket

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai, miután a MÁV Zrt. hirdetménnyel indult tárgyalásos közbeszerzési eljárását az újbaroki VÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. elnyerte nettó 446 millió forintos ajánlatával - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A MÁV 150 millióra becsülte a bontási munkálatok árát.

A megbízás tartalmazza a vasúti közlekedési létesítmények, vágánycsoportok, kitérők elbontását és áthelyezését, valamint a kiszolgáló és működtető közművek áthelyezését.

A tenderdokumentum szerint az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke 150 millió forint volt, ezzel szemben a legalacsonyabb ajánlatot a nyertes tette, ami így is az előzetesen kalkuláltnak a triplája volt, ám a legmagasabb ajánlati összeg 817 millió forintot tett ki.

A MÁV már kiürítette az átadás első, október 31-i határidejére a Nyugati pályaudvar azon részeit, ahol az új kormányzati negyed épületegyütteseinek jelentős része fog felépülni.

A terület kiürítésével a vasúttársaság 4,4 milliárd forint vételárelőleghez jut, amelyet 2007. november 30-ig utal át a MÁV számlájára a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.

A kormány 2007. május 11-iki határozata szerint az új kormányzati negyed a Podmaniczky utca és a Váci út közötti 30 hektáros területen valósul meg, amelynek nagyobb része a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódóan a MÁV Zrt. tulajdonában volt. Az építkezés megkezdése érdekében a MÁV kiüríti és átadja a szükséges területeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak.

A MÁV Zrt. és a Magyar Állam képviseletében a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007. augusztus végén ingatlan-adásvételi szerződést kötött a Nyugati pályaudvar Podmaniczky utcai oldalán található posta épületétől a Ferdinánd hídon túli kazánházig terjedő területre. Az építészeti tervpályázat szerint a kormányzati negyed épületegyüttese 2009 májusára fog felépülni.

A kitelepített funkciók jelentős része nem kötődik a pályaudvarhoz, így az nem nehezíti és akadályozza a Nyugati pályaudvar utasforgalmát és az utas-kiszolgálást - közölte korábban a MÁV.

Kapcsolódó anyagok:
$$206$$
$$170$$