Visszaszereztük a Táncsics-börtönt: 2,4 milliárdos ráfizetés

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Magyar Kormány három ingatlanért, köztük a Táncsics-börtönért cserébe az amerikaiaknak ad két Szabadság téri ingatlant. Mivel az amerikai követség mellett lévő épületek teljes felújítását elvállaltuk, a szaldó körülbelül 3 milliárd mínusz a mi részünkről. Cserébe viszont az Amerikai Kormány képviselteti magát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján. Izgalmas részletek…

Az alábbi táblázatban foglaltuk össze az Országgyűlés által már szentesített megállapodás lényeges elemeit.


A Széchenyi rakparton lévő ingatlan közvetlenül az Országgyűlés épülete mellett található, míg a másik ingatlan elhelyezkedését alant veheti pontosan szemügyre. Ez is jó hely, biztosan könnyű lesz eladni.

forrás: terkepbank.hu

Az Országgyűlés maximum 400 ezer forint négyzetméterenkénti felújítási költségig mentesítette a kormányzatot a nyílt közbeszerzési pályázat kiírásától biztonsági okokra hivatkozva. Mint a most elfogadott törvényből kiderül a zártkörű meghívásos pályázaton csak NATO-tanúsítvánnyal is rendelkező cégek vehetnek majd részt, ami nem véletlen.

Néhány érdekesség:

Mind a magyar, mind az amerikai építési szabályokat be kell tartani a kivitelezéskor.

Az utcára néző külső részt meg kell erősíteni, hogy megfeleljen az USA
Külügyminisztériumának 15 perces erőszakos behatolásvédelmi szabványának.

Építészeti javaslat:

A függőfolyosóknak nincs meg a megfelelő szélessége ill. korlátmagassága ahhoz, hogy az épületből menekülési útvonalként szolgáljon. Az építész tegyen vázlattervekkel alátámasztott javaslatot e folyosók esztétikai okokra hivatkozó megtartására, vagy távolítsa el azokat.

Laktanya felszerelés:


Az edzőterem felszerelésének része egy kosárlabda palánk, egy gyakorlatozó terület és egy külön súlyzós szoba, mellékhelyiségek, zuhanyzók, öltözők.
(forrás: T/4307 trvjav.)

Természetesen mi csak az úgymond normális lakás, illetve irodai szintre hozzuk fel az amerikaiak új Szabadság téri házait körülbelül 3,2 milliárd forintért.

Ők a megállapodás szerint mindössze 1,5 millió dollár (260 millió forint) plusz áfát fizetnek a különleges kialakításért. Persze az áfát visszakapják.

Kerületi megállapodás


Mint ismert, Rogán Antal kerületi polgármesterrel már sikerült megállapodnia az amerikai nagykövetnek, így 1,8 millió dollárért (kb. 300 millió forint) 50 évig használhatják a Perczel Mór utca felét, valamint a Kiss Ernő utcáig tartó szeletkét a Szabadság térből.

Megállapodásuk szerint két cölöpsort is elhelyeznek majd az amerikaiak, amit egy megmászhatatlan kerítés színesít.

Azért még kapunk valamit az USA-tól


Az immár törvénybe foglalt kormányközi megállapodás azt is rögzíti, hogy az amerikai fél kormányzati szinten képviselteti majd magát március 15-én, mikor is a 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160 éves évfordulóját ünnepeljük, ki tudja miképp.

Ekkor adják át hivatalosan Magyarországnak a Táncsics-börtönt annak ellenére, hogy az ott állomásozó tengerészgyalogosok még mindig benne laknak majd. Öröm az ürömben, hogy a megállapodás hatályba lépését követő harmadik hónaptól az amerikaiak 16 ezer dolláros (2,8 millió forint) bérleti díjat fizetnek.

Cikkajánló:
$$212$$
$$163$$