Bécsben felépítik Dunaújvárost - képgaléria

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Összességében 45 ezer ember fog élni és dolgozni Bécs új városrészében közel a Dunához. A nemrég elfogadott tervek szerint 10 ezer lakás és 1,1 millió négyzetméternyi egyéb ingatlan épül fel 20 év alatt 240 hektáron. A közlekedést két új metróállomással, egy autópálya csomóponttal, vasútállomással és egy kisrepülőgépek fogadására alkalmas repülőtérrel oldják meg.

Jövőre 1.500 lakás építésével veszi kezdetét a bécsi megaprojekt, ahol közel annyian fognak lakni és dolgozni, mint a mi hőn szeretett Dunaújvárosunkban. Persze nagy különbség, hogy nyugati szomszédunknál a várostervezés egy modernebb formáját követik. A koncepcióterveket a svéd Tovatt Arcitects and Planners, valamint a német N+ Objektmanagement tervezőirodák készítették.

Klikk a képre! (forrás:Tovatt)

A városrészből gyorsvasúttal lehet majd elérni Pozsonyt, ezzel jócskán kiszélesítve mind az irodák, mind a lakóingatlanok iránti keresletet. Az ütemterv szerint 2010-ben készül el az első metróállomás, 2011-re felépül másfélezer lakás, 2013-ban meglesz a második metrómegálló is az új reptérrel együtt, 2015-ben pedig kiépítik az autópálya csomópontot is. A projekt 20 éven belül lesz kész 10 ezer lakással és 25 ezer új munkahellyel.

Klikk! (forrás: Tovatt)

A hagyományos irodaházak mellett, egyetemi épületek és innovációs központok is helyet kapnak a 240 hektáros területen. Az új városrész tervezésekor fontos szempont volt, hogy a fő tömegközlekedési csomópontból egy rövid sétával meg lehessen közelíteni a lakó-és irodaházakat, ezzel minimálisra csökkentve a gépkocsiforgalmat. A sugaras elrendezésű úthálózat középpontjába egy tavat képzeltek el a tervezők. A sugárutakat egy körúttal kötik majd össze.

Cikkajánló:
$$240$$
$$229$$