A Ferdinánd-híd helyett alagút épülne, ha Demjánék is belemennek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhetnek a kormányzati negyedet érintő szabályozási tervek. Budapest vezetése azt szeretné, hogy a Podmaniczky úton alakítsanak ki egy elkülönített tömegközlekedési sávot, ahol villamos, busz, vagy troli közlekedne. A tervezők elképzelése szerint a nemrégiben felújított Ferdinánd-hidat elbontanák és alagutat építenének nyomvonalán.

A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn úgy foglalt állást, hogy a kormányzati negyed kapcsán a héten még további egyeztetésekre van szükség a településrendezési szerződésről, arról például, hogy mit vállal a kormányzat. Hozzátette, a főváros számára az a fontos, hogy amiben már szóban megegyeztek, azok be is épüljenek a szerződésbe. Az állammal, a VI. kerülettel és a Demján Sándor által jegyzett Pólus-csoporttal még hátralévő egyeztetéseken szó lesz a Podmaniczky utcai tömegközlekedésről és a Ferdinánd-híd sorsáról is.

A látványtervről is lemaradt a Ferdinánd-híd

A főváros azt szorgalmazza az egyeztetéseken, hogy a Podmaniczky utcában tömegközlekedési sáv legyen. Az, hogy villamos, busz vagy troli közlekedik-e majd ott, később eldöntendő kérdés. A Ferdinánd-híd helyére pedig a tervezők egy alagutat gondoltak - ez érinti a Pólus-csoportot, amelynek tulajdonosa korábban jelentős összeggel támogatta a híd felújítását.

Cikkajánló:
$$297$$
$$283$$