Most épp 25 milliárddal drágult a 4-es metró
A beruházás végleges költségei immár meghaladják az 500 milliárd forintot a legfrissebb pénzügyi jelentés szerint. Mindez azok után, hogy a Thököly út felújításának 35 milliárdját kivették a költségek közül. Reményt adhat ugyanakkor, hogy a most 511 milliárdra taksált megaberuházás teljes ára csak becslésre alapszik.
Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Kabinet elmondta, a 4-es metró pénzügyi helyzetéről készült negyedéves tájékoztató szerint az év elején elfogadottnál 25 milliárd forinttal többe, 511 milliárd forintba kerülne a metróépítés I. és II. szakasza. Nyáry Krisztián szerint az első szakasz, a Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar közötti rész 348 milliárd forintos költségigénye ténylegesnek tekinthető, a második szakaszé viszont teljesen becslésjellegű.
A jelenleg 163 milliárd forintosra taksált II. szakaszból kikerült az év elején még 35 milliárd forintos kiadást jelentő felszíni beruházások költsége, így a Thököly utat is külön forrásból újítja majd fel a főváros, véglegesen 2011-ben.
A metróépítésre egyébként idén 31 milliárd forintot fizettek ki. November végéig az északi alagút fúrószerkezete 825 métert, a délié 1.260 métert haladt.
Cikkajánló:
$$290$$
$$294$$