Kormányzati negyed: Demján kiszáll a beruházásból

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat, ezért kiszállt a kormányzati negyed projektjéből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport - írja a Népszava. A kormányzati negyedhez kapcsolódó beruházásokra 20 milliárd forintot kellett volna elköltenie a TriGránitnak, ami úgy is soknak bizonyult, hogy a Westend 2. építése miatt Demjánéknak különösen jól jött volna a szomszédos megaház, amiről az index.hu információi szerint már a kormány is lemondott.

A TriGránit lépésének eredményeként, a Népszava információi szerint, akár jelentősen késhet a Nyugati pályaudvar szomszédságába tervezett beruházás. A szerdára kidolgozott településrendezési szerződés tervezete szerint a Westend City Center második ütemét építő Pólus Holding Zrt.-nek kellett volna megvalósítania az infrastrukturális fejlesztések nem kis részét.

A lap értesülése szerint a Demján Sándor nevével fémjelzett társaság 8 milliárd forintot szánt azokra a fejlesztésekre, amelyeket a közfeladatok közül át kellett volna vállalnia, ám számításaik szerint a szerdai fővárosi egyeztetésre előkészített szerződéstervezetben ez az összeg 20 milliárd forintra szökött föl.

Az index.hu ugyanakkor azt írja, hogy már maga a kormány is lemondott a beruházásról, a kérdés már csak az, hogy mindezt mikor jelentik be.

Az alá nem írt településrendezési szerződés egyik érdekessége, hogy a Podmaniczky utca kiszélesítése mellett a TriGránitnak kellett volna alagúttal kiváltani a Ferdinánd hidat, melynek teljes felújítását a Westend 1. építésekor pont ez a cég finanszírozta.

Cikkajánló:
$$313$$
$$309$$