Csak egy cég építené fel a kormányzati negyedet, ha hagyják

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kormányzati negyedre kiírt versenypárbeszédes közbeszerzési eljárás eredményhirdetése 2008. január 16-án lesz - közölte a KVI koordinációs iroda. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint csak a KÉSZ Közép-Európai Építő Kft. és az Europolis Real Estate Management Kft. konzorciuma tett ajánlatot, ugyanakkor még vizsgálni kell, hogy a benyújtott ajánlat mennyire felel meg a kritériumoknak.

Budai Bernadett kormányszóvivő szerint mindez nem jelent késést a projekt kivitelezésében. A bírálóbizottság azért vizsgálja még a pályázatot, hogy a legjobb döntést hozhassa meg. A kormányszóvivő kijelentette, a bírálóbizottságnak alaposan át kell tekintenie, hogy a két cég konzorciuma által benyújtott ajánlat mennyire felel meg a bizottság által támasztott kritériumoknak, ezért dolgozik a testület január 16-ig. Budai Bernadett hangsúlyozta, hogy erről nem a kormány, hanem a koordinációs iroda döntött.

A kormányszóvivő hozzátette, hogy a kormánykabinet vélhetően január első hetében "rá fog tekinteni a projektre", azt vizsgálva, hogy pontosan hogyan áll.

Kérdés, hogy az október vége óta tartó versenytárgyaláson a pályázat kiírója miért nem tudta felmérni, hogy az egyedül talpon maradt konzorcium ajánlata megfelel-e a követelményeknek. Az ingatlanok.hu értesülései szerint, amit korábban az index.hu is megerősített, a kormány már letett az új negyed építéséről. A mostani lépés célja csupán az, hogy január közepén bejelenthessék: sajnos egyetlen pályázó sem tudta teljesíteni a szigorú követelményeket, ezért inkább lefújják a beruházást.

Valójában ugyanakkor arról lehet szó, hogy a telekviszonyok rendezésére több mint egy évet kéne várni, ami az átadást a 2010-es választások környékére tolná, ez pedig nem érdeke a kormánypártoknak.

Kapcsolódó cikkek:

$$319$$
$$265$$
$$241$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.