Közel 95 milliárdos illetékbevétel ingatlanokból
Tavaly november végéig több mint 130,7 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből mintegy 94,7 milliárd az ingatlan-átruházásokból - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból. A Pénzügyminisztérium adatai szerint tavalyhoz képest a költségvetés illetékbevételei bruttó 10%-kal emelkedtek.
Tavaly novemberig a befizetések közel 64 százaléka (83,5 milliárd forint) a háztartások, mintegy 36 százaléka (47,2 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származott. A pénzforgalmi bevétel - ami figyelembe veszi a túlfizetéseket, visszatérítéseket, függő és átfutó tételeket is - 85,5 milliárd forint volt a tavalyi év első tizenegy hónapjában.
Lakosság befizetései
A legnagyobb illetékbevétel az ingatlan-átruházások (94,7 milliárd forint) és a gépjármű-átruházások (18,7 milliárd forint) kapcsán keletkezett. A háztartások ezen a két címen mintegy 52,7 milliárd, illetve 15,7 milliárd forint illetéket róttak le. Az öröklési illeték közel 10,4 milliárd forintot vett ki a lakosság tárcájából. Ajándékozási illetékre közel 2,3 milliárd, bírósági eljárási illetékekre több mint 1,7 milliárd, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 684 millió forintot költöttek a háztartások.Vállalkozások befizetései
A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték (közel 42 milliárd forint) volt. Gépjármű-átruházási illeték címén közel 3 milliárd, bírósági eljárási illeték gyanánt mintegy 1,2 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén 809 millió forintot fizettek ki, míg öröklési illetékre 158 millió forintot költöttek a vállalkozások.A november végéig képződött illetékbevételből közel 74,3 milliárd forintra a központi költségvetés, mintegy 56,2 milliárd forintra az önkormányzatok jogosultak.
3%-os növekedés
A Pénzügyminisztérium adatai szerint 2006 novemberéhez (96,36 milliárd Ft) képest, 2007 első 11 hónapjában közel 10%-kal több illetékbevétel keletkezett, ami az inflációt figyelembe véve szűk 3%-os emelkedést jelent.Budapest vezet toronymagasan
Budapesten az első tizenegy hónapban 44,2 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, az összes bevétel mintegy harmada. A megyék közül a legtöbb illetéket Pest megyében (13,5 milliárd forint) és Veszprém megyében (4,1 milliárd forint) rótták le a háztartások és vállalkozások. Három milliárd forint feletti illetékbevétellel dicsekedhet Bács-Kiskun megye (3,39 milliárd forint), Borsod-Abaúj-Zemplén megye (3,13 milliárd forint) és Somogy megye (3,1 milliárd) valamint Debrecen (3,19 milliárd forint).Cikkajánló:
$$19$$
$$18$$