Több építésügyi hatóság is megszűnik februártól

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Amennyiben a jelenlegi építésügyi hatóságok nem tudnak eleget tenni a most megjelent rendeletben előírt feltételeknek, jogkörüket februártól át kell adniuk a körzetközponti település jegyzőjének. A feltételek közt szerepel a kocsi, az 5 megapixeles kamera, valamint a pentium IV-es processzorral és 80 gigabájtos winchesterrel szerelt PC megléte.

A néhai Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) le akarta választani az építésügyi igazgatást a helyi önkormányzatokról, mely elképzelés szakmai szempontból indokolt volt. Az önkormányzatok részéről azonban akkora volt az ellenállás, hogy nem lehetett önálló állami hivatalt szervezni az építési engedélyek kiadására, és az egyéb igazgatási ügyekre.

Miután a gyökeres változás elmaradt, az a megoldás született, hogy a kis települések ne tartsanak fenn építésügyi hatóságot, e jogkört a körzetközponti települések (leegyszerűsítve: a volt járási székhelyek) jegyzői gyakorolják. E szabály hatálybalépése többször eltolódott, míg kompromisszumos megoldásként megszületett a korábbit módosító új kormányrendelet.

A közlönyben megjelent rendeletet ide kattintva érheti el a PDF dokumentum 31. oldalán. Az elsőfokú építésügyi hatósági hatáskört gyakorló körzetközponti települések listáját a PDF dokumentum 33. oldalán érheti el (1/A. melléklet). Az elsőfokú építésügyi hatóság hatósági hatáskört gyakorló települések listáját a PDF dokumentum 113. oldalán találhatja meg (2/B. melléklet.)
A rendelet két mellékletet tartalmaz, mindkettő az első fokú építésügyi hatóságokat sorolja fel. Az első mellékletben a körzetközponti települések szerepelnek, megjelölve, hogy mely környékbeli települések építésügyi igazgatási ügyeit intézik. A másik melléklet a jelenlegi helyzetet rögzíti, vagyis valamennyi olyan település szerepel a listán, amely továbbra is jogosult építésügyi igazgatásra. A mellékletekben az ellátási illetékességi terület azt jelenti, hogy mely települések felett gyakorol tényleges jogkört az adott építésügyi hatóság, a készenléti illetékességi terület pedig azt, hogy az imént felsorolt feltételek hiánya miatt elvesztett jogkört mely településeknél veheti át az adott építésügyi hatóság.

A módosító rendelet kimondja, hogy a második listán szereplő települések jegyzői csak addig intézhetnek építési igazgatási ügyeket, ameddig megfelelnek valamennyi előírt feltételnek. Ha csak egy feltétel is megszűnik, át kell adniuk a jogkört a körzetközponti település jegyzőjének.

Milyen eszközökre van szükség az építésügyi hatóságok üzemeltetéséhez?

-Minimum Pentium IV PC (vagy ezzel egyenértékű) + (minimum 256 Mb RAM és 80
Gb HDD) + minimum 17” színes monitor, tintasugaras nyomtató, elektronikus jogtár -
köztisztviselőnként

-Digitális fényképezőgép legalább 5 Mp és 3x optikai zoomos - 2 köztisztviselőnként 1 db
-Memória kártya olvasó - hatóságonként 1 db
-Mérőszalag - köztisztviselőnként 1 db
-Szintezőműszer - hatóságonként 1 db
-Kézilézertávmérő -2 köztisztviselőnként 1 db
-Gépkocsi - hatóságonként minimum 1 db


A feltételek technikai részeinek 2008. első napjától kell eleget tenni.

A rendelet előírja azt is, hogy építésügyi hatósági munkát milyen képzettségű és gyakorlatú, továbbá milyen vizsgával rendelkező köztisztviselő végezhet.

A módosító rendelet kiegészítette az összeférhetetlenségi szabályokat is. Eddig sem lehetett hatósági ügyintéző senki abban az építési ügyben, amelyben építészeti-műszaki tervezést végzett, vagy műszaki ellenőr volt.

Februártól felkerült a listára a kiviteli tervkészítés, a beruházás-bonyolítás, az igazgatási szakértő és a tervellenőr is. Azért, hogy a saját tervezői-szakértői ügyét - hatóságként - senki se bírálhassa el, az összeférhetetlenség az elmúlt öt évre vonatkozik.

Cikkajánló:
$$341$$
$$335$$