Mi változhat? Tavasszal tárgyalja az OGY a lakáskódexet
A társasházak felett az ügyészség gyakorolja a törvényességi felügyeletet, a lakásszövetkezeteknél az elmaradt közös költséget úgy kell, majd beszedni, mint a társasházaknál, a nyugdíjasház-szövetkezetekre pedig külön szabályok vonatkoznak majd - egyebek mellett ezek az új szabályok is szerepelnek a lakáskódex tervezetében.
A képviselők a tavaszi ülésszak elején döntenek arról, hogy tárgysorozatba veszik-e a törvényjavaslatot.
A magyarországi 4 milliós lakásállománynak mintegy fele társasházban található, illetve szövetkezeti formában birtokolják (40-45 százalékra tehető a társasházakban lévő, és 8 százalékra a szövetkezeti lakások aránya). Jelenleg három külön törvény foglalkozik a lakásokkal, ezek: a társasházi, a lakásszövetkezeti, továbbá a bérlettel, eladással foglalkozó jogszabály.
| Ajánló: $$335$$ $$341$$ $$272$$ |
Ügyészségi felügyeletet kapnak a társasházak
A társasházaknál a legfontosabb új szabály, hogy felettük - a társadalmi szervezetekhez hasonlóan - az ügyészség látja el a törvényességi felügyeletet, vagyis vizsgálja a társasház működésének, a közgyűlés határozatainak jogszerűségét. Amennyiben az ügyészség jelzésére sem áll helyre a törvényes működés, akkor az ügyész a bírósághoz fordulhat. Erre - a minisztériumi indoklás szerint - azért volt szükség, mivel a társasházak többségében 50-100 vagy annál is több lakás található, így gyakori, hogy döcög azok jogszerű működtetése. A lakásszövetkezetek felett eddig is és ezután is a bejegyző cégbíróság gyakorolja a törvényességi felügyeletet.
Az ügyvivő közös képviselő
Jelenleg gyakori probléma, hogy a társasház közös képviselőjét felmenti a közgyűlés, majd hónapokig nem választ helyette újat. Addig pedig senki nem szedi a közös költséget, és nem fizeti a közüzemi számlákat. Az ebből származó bonyodalmakat megelőzendő, a javaslat meghagyja ügyvivőnek a leváltott közös képviselőt mindaddig, amíg újat nem választ a közgyűlés. Van azonban egy végső időhatár: az ügyvivőség legfeljebb két hónapig tarthat.
Elmaradt közös költség behajtása lakásszövetkezeteknél
A lakásszövetkezeti szabályok többsége a korábbi törvényben is szerepelt már, de például az elmaradt közös költségek beszedésének szabályainál a javaslat egyszerűen visszautal a társasházi hasonló probléma kezelésére vonatkozó előírásokra. Ezek pedig a fokozatosság elvén állnak, így csak a folyamat végén lehet jelzálogot bejegyeztetni a tartozó lakására. A sorrend: írásbeli felszólítás, bírósági fizetési meghagyás kibocsátása, ez utóbbi végrehajtó általi érvényesítése, és csak ezt követi a jelzálogjog bejegyzése. (Jelenleg a felszólítás szóbeli is lehet, és nem kell végrehajtást vezetni a fizetési meghagyásra, anélkül is bejegyeztethető a jelzálogjog.)
Nyugdíjasház-szövetkezetek
A nyugdíjasház-szövetkezetek, valamint az üdülőszövetkezetek szabályai jelenleg szétszórva találhatók meg a jogrendszerben. Ezekre az új törvényjavaslat külön fejezetet szentel. A nyugdíjasházi szövetkezeti tagnak állandó használati joga van egy lakásra, míg az üdülőszövetkezet tagja évente korlátozottan - az alapszabályban meghatározott ideig - használhat egy lakrészt. Amíg a lakásszövetkezet választhat: a tagok tulajdonába adja a lakást, vagy a tulajdon a szövetkezeté és a tag csak használhatja az ingatlant, addig a nyugdíjasházi- illetve üdülő szövetkezeteknél nincs választási lehetőség. A lakás mindig a szövetkezet tulajdona, a tag pedig használati jogot szerez. A javaslat a korábbiakkal ellentétben megengedi azt is, hogy lakásszövetkezetnél a garázs - a szövetkezeti tulajdonból - a tag tulajdonába kerüljön.
Kapcsolódó anyag:
$$359$$
Cikkajánló:
$$268$$
$$338$$