100 millió önkormányzati bérlakásépítésre

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Három év alatt közel 300 millió forint felajánlásával mintegy 100 új önkormányzati bérlakás létrehozását támogatta a Holcim Hungária Otthon Alapítvány. Január 22-ével újabb 100 milliós pályázati keret nyílik meg a települési önkormányzatok előtt, a projektterveket idén április 4-ig kell beadni.

A Holcim Hungária Otthon Alapítvány 2005-ben és 2007-ben 36-36, 2006-ban pedig 25 új önkormányzati bérlakás építését, illetve felújítását segítette elő országszerte. A támogatott projektek közt több ”egylakásos” is akadt, ám túlnyomórészt több lakás együttes kialakítását célzó terv nyerte el a szervezet támogatását.

A Holcim Hungária Zrt. Magyarország vezető cement-, kavics- és betongyártó vállalata, melynek 2006-ban elért nettó árbevétele közel 33,010 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 633 főt foglalkoztat.
A vissza nem térítendő támogatás maximális értéke idén is a bekerülési összeg maximum 50%-a lehet, projektenként legfeljebb 2-50 millió forint. A kedvezményezettnek a támogatott projektet a szerződés aláírásától számított 2 éven belül be kell fejeznie.

Az Alapítvány tevékenységének létjogosultságát jelzi, hogy míg 2005-ben csak 6 település pályázott 36 lakás kialakítására mintegy 105 millió forint értékben, addig 2007-ben már 34 település 201 otthon létrehozására igényelt összesen 473 millió forintos támogatást. – nyilatkozta Dr. Fegyverneky Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A pályázatok szakmai értékelésére május 8-án kerül sor, a győztesek kihirdetésére pedig május 30-án.

A pályázat kiírása és a részletes pályázati feltételek megtekinthetők a www.holcim.hu weboldalon.

Cikkajánló:

$$378$$

$$384$$